Karavan Familia élőben zenél a Dalok-Galoppban

2014. 09. 29.

Apa, anya és két gyerek, két nemzedék egy színpadon. A budapesti Karavan Familia családi zenekar alapítói, Nagy István és Farkas Ilona (a szülők) korábban a Romanyi Rota és a Romano Kokalo együttesekben játszottak. Nemcsak a hagyományos cigányzene érdekli őket, István 1998-ban közreműködött az angol Transglobal Underground Rejoice, Rejoice című lemezén.
A házaspár 2002-ben saját zenekarával, a Karavan együttessel Boban Markovic-tyal dolgozott együtt. A Karavan 2003 végén átalakult - kibővült a zenész házaspár gyerekeivel, akik szüleik mellett szinte "belenőttek" a zenébe. István 1991-ben született, gitározik, énekel és ütőhangszereken játszik, Niki 1993-ban született, énekel, táncol és gitározik. Így született meg a Karavan Familia. A harmadik lemezük, az idén megjelent Asvin a családi együttes fennállásának tízedik évfordulójára jelent meg. Különlegessége, hogy a tíz számba tíz különböző vendégművész működik közre Harcsa Veronikától Dés Andráson át Balogh Kálmánig.
Szerdán 3 és 4 között a Karavan Familia vendége lesz a Dalok-Galoppnak. Nemcsak beszélgetünk, élő zenélés is lesz, így mindenképpen érdemes a 98 MHz-re hangolni! Ha nem engedi a főnököd, csütörtöktől megtalálod a műsort a főoldali lejátszó Podcast menüjében és a Mixcloud-on.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink