Bátran ötvözik a régit az újjal és a magyar népdalokat, afrikai gospelt, buddhista mantrát hallgatva mi is újjászületünk. Lemezbemutatójuk (augusztus 23. - Szimpla Kert) előtt beszélgettem Szabadi Andival (handpan/ének) és Murányi Norbival (perzsa szantúr/gitár):
Hogyan találtatok egymásra?
Murányi Norbi: Amikor elkezdtem játszani a szantúron, megálmodtam, hogy egy handpanessel szeretnék együtt zenélni. A Youtube-on találtam Andira. Van fent olyan handpan videója, amit már több mint egy millióan láttak! Tapasztalataim szerint már az első alkalommal kiderül, hogy két zenész között van-e közös hang. Nálunk ez működött és pár hónap közös zenélés után kitaláltuk, hogy legyen zenekar. Csináltunk demófelvételeket és 2015 elején jött ki az első lemezünk „Potala Mousse” címmel. Az első fellépésünk egy kis teázóban volt a belvárosban.
Találó a logóválasztásotok, a duplaspirál szimbólum. Milyen érzés számodra Norbival zenélni?
Szabadi Andi: Szerintem nagyon ritka, hogy ennyire passzoló két ember egymásra találjon. Olyan szinten értjük meg egymást, hogy szinte már egymásra sem kell néznünk a koncerteken. Tudjuk, hogy ki mikor vált. Az improvizációba szabadon engedjük bele magunkat az első pillanattól kezdve. Közösen alakítjuk ki a témákat, mert egymást inspiráljuk.
Az együttes nevéről sikerült kiderítenem, hogy egy mexikói lagúna volt a névadó, de arra nem bírtam rájönni, hogy a Potala Mousse mit jelent…
Norbi: Ez egy szójáték, a Potala egy tibeti palota, a Mousse pedig francia szó és hab a magyar jelentése. Egybe olvasva a PotalaMousse a hipotalamuszra rímel. Mexikóhoz nincs kötődésünk, de a Kaan Luum kevésbé behatároló, mint például egy „spiri” hangzású vagy indiai név, ami alapján esetleg elvárásokat támasztanának a rajongók, hogy milyen zenét játsszunk.
Az első albumotok meditatívabb, befelé fordulósabb volt. Az új lemezen már dinamikusabb, táncosabb számok is hallhatók. Miért éreztetek késztetést a váltásra?
Andi: Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy olyan zenei világot teremtsünk, ami megérinti a szívet és a lelket. Nem akartunk csak meditációs számokat előadni. Folyamatosan nyitunk, és egyre bátrabban nyúlunk más hangszerekhez, én is az énekhez. A Kaan Luum egy belső út, önkifejezés is számunkra. Ahogy színesedik a zenei palettánk, egyre változatosabbak a koncertjeink is. Korábban a Feldmár Intézet önkénteseként játszottam például börtönben is.
Kitörő lelkesedéssel fogadták a rajongók a „Vulkaan” című második albumotokat?
Norbi: Az a tapasztalatunk, hogy a zenénket bárki képes befogadni és általában tetszik az embereknek, mert természetesnek és határok nélkülinek találják. Van aki a korai, meditációs témákat kedveli jobban, bár azért az új számainkat is meghallgatja. Próbálunk azután menni, ami áramoltat bennünket, ahelyett, hogy a közönség elvárásainak megfeleljünk. Fejlesztjük a hangszerelést és szélesítjük a stílust. Andi ének szakon tanult, végzettsége szerint szórakoztató zenész és szerencsére egyre többet énekel. Dalszöveget is írt a második a lemezünkre. Én lehet, hogy a gitáron sem úgy játszom, ahogy azt az iskolában tanítják, magamtól tanultam ezeken a hangszereken játszani.
A handpan ránézésre egy UFO-ra hasonlít. Mitől olyan „földönkívüli” a hangzása?
Andi: A handpan különleges hangzású, harmonikus hangszer. Teljes, mindent betöltő hatást kelt, mert felhangokat is megszólaltat. Egy svájci pár alkotta meg és 2000-ben mutatták be a világzenei kiállításon. Speciális fémötvözet az alkotóanyaga, régebben teljesen kézzel készült és egy fémlapból kalapálták ki. Most már inkább gépet használnak a formához, majd nagyjából ötször kiégetik magas hőfokon, a köztes időben pedig újra és újra behangolják, így lesz stabil a hangja. Találkoztam egy olasz készítővel, aki egy pizzasütőt használt erre a célra! A kis lyukakkal domborított felső lap ekkor kerül az alsóra, amin van egy nagyobb lyuk a basszusnak. Annyiban hasonlít a tibeti hangtálhoz, hogy amikor megütöm rezgésbe jön a fém, de ha kicsivel tovább hagyom rajta az ujjamat, akkor lefojtódik a hangja. Finom, de határozott és hirtelen érintés kell hozzá, mert anélkül nem tud „szállni”. Könnyűnek tűnik játszani rajta, de első alkalommal nekem nem sikerült megszólaltatni és egy időre félre is tettem.
Mit érdemes tudni a szantúrról?
Norbi: A szantúr középkorból származó hangszer: húrok ütögetve. Perzsa cimbalomnak is mondják, de van indiai változata is. Az enyém az európai skála szerint van behangolva. Szúfi zenék gyakori kísérőhangszere, segíti a dervistáncosokat a transzállapot elérésében. Az iráni szantúrosok például nagyon „csépelik” a hangszert, én azért ennél finomabban játszom. Még szerencsére nem kaptam olyan kritikát, hogy miért nem ütök oda jobban (nevet)!
Pedig mekkora show lett volna, ha a Teleki téri koncerten dervistáncba kezd a közönség! Milyen meglepetéssel készültök a lemezbemutatóra?
Andi: A lemezbemutató koncertünkön Demeter Ádám fog dobolni, aki szerves része a zenekarnak. Ő készítette az indián fejdíszes lemezborítóinkat is Norbi ötlete alapján. Külön örömöm számomra, hogy a vőlegényem is fel fog lépni gitárosként!
Norbi: És időnként szeretjük leporolni a saját régi dalainkat is. Az első lemezünkön hallható „Hej tulipán” népdalt háromszor is átdolgoztuk, most a „break beat”-es változatot fogjuk játszani. Időközben készültek új dalok is a harmadik lemezre.
Milyen zenéket szoktatok otthon hallgatni?
Andi: Én korábban szinte csak drum & bass-t és elektronikus zenét hallgattam, de ma már inkább jazzt, popot és mindféle kellemes zenét szeretek.
Norbi: A party-zenék helyett én inkább az otthon hallgatható ambient zenéket kedvelem jobban, emellett jazzt, klasszikust, indie pop-rockot és a be nem kategorizálható, stílusteremtő „furcsa” zenéket.
Van olyan fellépésetek, ami különösen emlékezetes számotokra?
Norbi: A Zengető fesztiválra kaptunk idén meghívást a szervezőktől, akik tárt karokkal vártak. A kenderünnep egy teljesen önszerveződő fesztivál volt a Somogy megyei Lullán, sok önkéntessel. Otthonosan éreztük magunkat és nagyon kedves emberekkel találkoztunk!
Andi, te jógaoktatóként is dolgozol már jó ideje. Női jóga órákat is tartasz. Mitől más egy női jógacsoport, mint a koedukált?
Andi: Lassan már tíz éve, hogy elvégeztem a jógaoktató képzést. Tudományos kutatásokkal is igazolták, hogy ha csak nők vannak egymás között, teljesen megváltozik az energia, mint amikor akárcsak egy férfi is ott tartózkodik. Nagyon támogató, intim és gyógyító légkör alakul ki ilyenkor.
Milyen spirituális élmények gyakoroltak leginkább hatást az életetekre?
Norbi: Én folyamatos önismereti, spirituális útkeresésben vagyok. Néha találok is valamit. (nevet) Aktívan ismerkedem a buddhizmussal, foglalkozom energetikai gyógyászattal. Sokat zenéltem együtt hangtálasokkal, Andival közösen is tartottunk vezetett meditációval egybekötött hangfürdőket.
Andi: Régóta foglalkozom önismerettel és 21 évesen egy éves londoni tartózkodásom alatt megállás nélkül Istenről kérdeztem a különféle vallások emberfiait. Voltam három hónapot Indiában az Osho ashramban 2008-ban, elképesztően megragadott a nyugati ember számára közérthető formában tálalt meditáció, aminek az aktív bevezető szakasza rásegít a gondolatnélküliség, a csend állapotához való eljutásba. Az advaita védánta tanítások nagyon közel állnak hozzám a jóga mellett. De most már nagyjából elengedtem mindent és csak élvezem az életet! (nevet). A Camino-t is lesétáltam és nászútra is odamegyünk második körre. Bár ez csak 650 km lesz végig a portugál tengerparton lisszaboni indulással. Az előző, amire Indiából hazatérve utaztam 800 kilométernél is hosszabb volt.
Az már szinte sprinttáv a korábbihoz képest! Éreztél megkönnyebbülést a zarándokút végén?
Andi (nevet): Már az induláskor könnyítettek a terheimen, mert kiraboltak a buszpályaudvaron. Pénz, útlevél, telefon és térkép nélkül teljesen egyedül sétáltam végig. Kénytelen voltam nyitott lenni, mert egy fillérem sem volt. Templomokban aludtam, kaptam kaját emberektől, nagyon sokan segítettek! Valahogy minden megoldódott és sokszor kérnem sem kellett, mert híre ment, hogy itt van az a lány, akit kiraboltak.
Szabó János
Itt töltheted le az új albumot.
