Junkies dal - és klippremier: El lehet menni dolgozni!

2021. 02. 11.

"Megmondtam már ezerszer / Sohasem leszek menedzser / Az a kibaszott öltöny nem áll jól / Nem akarok többet a világtól" - énekelte a Junkies több, mint 20 évvel ezelőtt, a 2020-as év azonban sokunk életét forgatta fel, így a punkok is kénytelenek voltak öltönybe bújni: megérkezett az "El lehet menni dolgozni", ami a várhatóan idén megjelenő új Junkies album legfrissebb előfutára! A zenekar az utóbbi időben kifejezetten aktív, a legutóbbi két jubileumi anyag mellett ("25 év kockázat és mellékhatás" (2019) és "Káros az egészségre 25" (2020)) tavaly nyáron már a Balázs Andrea főszereplésével készült klipes "Mindenkit utálok" dallal egyértelművé tették, hogy új zenéből sem lesz hiány. Az új dalról, klipforgatásról és a zenekarral kapcsolatos aktualitásokról Szekeres András énekes számolt be alább részletesen. 

Junkies: El lehet menni dolgozni! (Hivatalos videó klip)

 

"A dal szövege és üzenete elég magától értetődő. Az "el lehet menni dolgozni" a leggyakoribb reakció, amit zenészek kapnak, kérdés, hogy azoknak is ezt mondják-e, akiknek elmosta a vetését az ár. A második-, "vendéglátós" versszakot konkrétan suttyó kommentekből raktuk össze, amit egy kétségbeesett kifőzdés posztja alatt találtunk. Nem vagyunk panaszkodós arcok, szóval próbálunk iróniával tekinteni a helyzetre, viszont ha komolyra kell fordítani a szót, a zenekar tagjai egységesen szolidárisak mindenkivel, akik a korlátozások miatt nem dolgozhatnak, vagy a megélhetésük veszélybe került. Vendéglátósok, szórakoztatóiparban és kulturális szektorban dolgozók, kisvállalkozások, veletek vagyunk! 

A klipet a már megszokott Hangya-Závodi párossal forgattuk, nekik valami mellbevágóan jól sikerültek a legutóbbi munkáik, szóval nem volt kérdés, hogy velük szeretnénk dolgozni. Bencét már gyerekkora óta ismerjük, 20 évvel fiatalabb arcokkal dolgoztunk együtt ami a mi lelkesedésünket is meghozta. Nem is tudom már hány klipet készítettünk több, mint 25 év alatt, így nagyrészt nem is szeretünk benne szerepelni, jobban bírjuk, amikor animációs videó készül, viszont most velük teljesen más volt a helyzet. A rohadt hideg, mínusz 1 fokos fotóstúdió ellenére nagyon jól éreztük magunkat, a végeredmény pedig fantasztikus, szerintem az eddig legjobban sikerült videoklipünk.

A szórakoztatóipar állapota ellenére a zenekarban nagyon pozitív a hangulat, és zeneileg egy erősen termékeny időszak van mögöttünk, idén teljesen biztos, hogy megjelenik az új Junkies album is, szóval elég hasznosan töltöttük az időt!  

Ami a koncerteket illeti, nekünk is bőven van pótolnivalónk, amiből érdemes kiemelni, hogy a mi Barbaró Attilánk decemberben ünnepelte 50. születésnapját, és ezt nem tudtuk méltó módon megtartani. A korábban meghirdetett Barbaró 50 koncertet június 26-án fogjuk pótolni, ami ami a közönségnek nagyon szórakoztató, Attilának pedig fárasztó lesz, hiszen színpadra lép a Junkies mellett másik két zenekara, a Zorall és a Barbaró Attila és a Builbanditák is! A megváltott jegyek természetesen érvényesek maradnak, addig is reménykedünk, hogy nyárra minden rendben mehet már. Már nagyon-nagyon hiányoznak a koncertek és a közönség!"

Junkies online:
junkies.hu/
www.facebook.com/Junkiesmusic/

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink