Jubilál a Budapest Music Expo

2015. 09. 15.

A megszokott hangszer- és hangtechnikai kiállítást, illetve koncerteket felvonultató megarendezvényen idén Öröm a Zene Díjakat osztanak ki a szervezők. A három nap alatt minden program ingyenesen látogatható.

Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei kiállításán több tízezer hangszert próbálhatnak ki a látogatók, emellett betekintést lehet nyerni a legmodernebb hang-, fény- és színpadtechnikai berendezések világába. Idén a korábbiakhoz képest jóval több manufaktúra képviselteti magát, így rengeteg kézzel készített hangszert lehet megcsodálni. A rendezvényen több mint 300 zenei program, koncert és közönségtalálkozó várja az érdeklődőket. Fellép többek közt az Ektomorf, az Ivan and the Parazol, Zséda és az Ozone Mama, a Tankcsapda pedig dedikál.
A Budapest Music Expo idén is helyet ad nyilvános konferenciabeszélgetéseknek. Téma lesz többek közt a magyar zeneipar jelenlegi helyzete, a Cseh Tamás Program 2015-2016-os pályázatainak bemutatása, a rádiós adóvevők használatának korlátozása és a készülő „taxistörvény” negatív hatása a zenekarok turnézására.
A Budapest Music Expot szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) megszervezi az Öröm a Zene tehetségkutató döntőjét és díjazni kívánja a hazai szakma kimagasló szakembereit, zenészeit. Öröm a Zene Díjat át 11 kategóriában adják át: zenepedagógusnak, zenésznek, koncerthelyszínnek, felfedezettnek, hangmérnöknek, hang- és látványtechnikusnak, hangszerjavító műhelynek, zenei újságírónak, és egy olyan személynek, aki sokat tett a zeneiparért. Továbbá gazdára talál majd a BME különdíjas terméke díj is.
A programok, koncertek, kerekasztal-beszélgetések szervezésében a HANOSZ partnere a Cseh Tamás Program, a Nemzeti Kulturális Alap, az Artisjus, a ProArt és a Magyar Professzionális Rendezvénytechnikai Társaság.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink