Jövőre már ötven éves lesz a SZIN

2017. 07. 14.

Ki gondolná, hogy hazánkban van olyan fesztivál, ami hamarabb volt, mint a Woodstock. A Szegedi Ifjúsági Napok 1968-ban debütált, tehát jövőre lesz 50 éves. A szervezők már most készülnek a nagy jubileumra, ehhez a közönség segítségét is várják.

A Szegedi Ifjúsági Napok a legnagyobb múltú fesztivál, amire már a hatvanas évek végén összegyűltek szerte az országból az akkori hippik, s ahol a kor legnagyobbjai – az amúgy tiltottak is (bármily furcsa, akkor volt ilyen) - léptek fel, ami még kurrensebbé tette ezt a rendezvényt. Az első évben még karneválnak hívták, és a városháza előtt rendezték a koncerteket.

50 év hosszú idő, főleg egy fesztivál történetében. Számos szerelmet írt már a rakpart, túlélt egy rendszerváltást és megannyi változást, sőt a belvárosi karneváli hangulat kikerült a Partfürdőre, így a koncertek között a parton, a vízben vagy éppen a medencében töltődhetnek fel a fiatalok. A SZIN szervezői arra kérik azokat, akik valaha “SZINre léptek”, hogy túrják át a fiókokat, forgassák fel a padlást és a pincét és keressenek SZINes relikviákat. A szervezők a megosztani kívánt fotókat, koncertjegyeket, plakátokat, videókat egyszóval fesztivál emlékeket a SZIN fő “hadiszállásán”, az IH Rendezvényközpontban (Szeged, Felső Tisza-part 2.) már most is várják, és a fesztivál ideje alatt pedig a fesztiválon kialakított SZIN50 Standnál lehet leadni. A szervezők főképp eredeti relikviákat várnak, amit természetesen a tervezett kiállítás után visszaszolgáltatnak a tulajdonosnak, de akinek esetleg digitalis formában van meg archív fotója, az a info@szin.org címre is beküldheti. Természetesen a szervezők ajándékokat és örök bérleteket is kisorsolank majd a lelkes keresgélők között! 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink