Jön az új Péterfy Bori lemez!

2012. 11. 27.

A „Péterfy Bori jelenséget”, a Péterfy Bori & Love Band sikerét sokan, sokféleképpen próbálták már megfejteni, hiszen vitathatanul az elmúlt évek egyik legnagyobb, legemlékezetesebb magyar könnyűzenei sikertörténete az ővék, de máig nem született igazán jó megfejtés a kérdésre. Egy biztos: összetéveszthetetlenek, formabontóak, érdekesek, pimaszul csábítóak, platina- és aranylemezesek, sorra adják a teltházas koncerteket, sőt, népszerűségük annak ellenére maradt töretlen, hogy az énekesnő fiának születése miatt még egy egyéves szünetet is tartottak. Száz százalékon „üzemelnek”, ezt a megállapítást pedig maximálisan alátámasztja az is, hogy november végén máris egy újabb stúdióalbummal lepik meg rajongóikat, pedig legutolsó sorlemezük, az álmodozó-pszichedelikus 2B épp csak két éve jelent meg. "Olyan, mint egy hajnali bolyongás története" – mondja a hamarosan megjelenő lemezről Tövisházi Ambrus dalszerző-producer.

A Fehér éjszakák című új lemez tizenegy dalt tartalmaz, amelyek ezen a nyáron, a zenekar próbatermében íródtak. Egy közülük viszont már ismerős lehet a közönség számára, hiszen a Csodaidő című felvételt albumízelítőként már nyár óta játsszák a rádiók. A lemezre ugyanakkor a dal egy új verziója került fel, a producer elmondása szerint az albumon már az úgynevezett “álomverzió” lesz hallható, de természetesen ezúttal is az Irie Maffiából ismert Sena közreműködésével készült ez is. A november végétől kapható lemezen szerepel továbbá a Rész-egész című szám is, amely eredetileg egy Erik Sumo Band-dal volt, amit aztán az Időfutár című hangjáték dalaihoz magyarosítottak az alkotók, a hangjátékban pedig Hó Márton énekelte.

A 2 valamint a 2B című albumokon az éneklés mellett Péterfy Bori szövegíróként is bemutatkozott, így nem meglepő, hogy Hujber Szabolcs és Tariska Szabolcs szerzők mellett az ő verseiből is készültek dalok az új anyagra. “Bori dalszövegei olyanok, mintha egy képzeletbeli film kísérődalai lennének" – mondja Tövisházi, aki azt is elárulta, hogy ezúttal még egy taggal bővült a szövegíró csapat: a Fehér éjszakákra Hajós-Dévényi Kristóf, az Unbending Trees frontember-szövegírója is írt dalszövegeket.

A vadonatúj album a Lovasi András féle Megadó Kiadónál jelenik meg, csakúgy, mint a Péterfy Bori & Love Band 2007-es, cím nélküli debütáló lemeze, valamint a 2009-ben megjelent folytatás a 2 című és a 2010-es 2B. „Minden eddiginél merészebb hangszerelési meoldásokba csomagolva az eddigi legegységesebb, legegyenletesebb Bori lemez a Fehér éjszakák. Egy saját határait feszegető, de a saját nyelvét már biztosan használó énekesnő, zenekar és egy karakteres zeneszerző-producer közös munkája” – mondja Boriék új hanganyagáról Lovasi, aki külön kiemelte az énekesnő sokoldalúságát és lenyűgöző egyéniségét. “Ritka, amikor egy énekesnőt már az első megszólalásakor fel lehet ismerni. Borinak védjegyé vált a megjelenése, a hangja és színpadi megjelenése is” – tette hozzá a kiadó vezetője.

Péterfy Bori öt évvel ezelőtt kezdett szólókarrierbe.1999-től egészen a formáció feloszlásáig hazánk első számú kacatpopzenekara, az Amorf Ördögök énekesnője volt, 2000-től pedig a társulat megszűnéséig a nagy hatású Krétakör Színház és a Krétakör SzínészTáncZenekar színész-énekesnője (de korábban az Avisura Színházi Társaságban, a Pintér Béla Társulatban is játszott, illetve filmekben is szerepelt). Jelenleg a Nemzeti Színház művésze.

Az összetéveszthetetlen művésznő és zenekara a Fehér éjszakák megjelenését követően országos lemezbemutatóra turnéra indul, fellépnek Pécsen, Szombathelyen és Szolnokon is, a budapesti lemezbemutató koncertjük pedig december 15-én lesz, a Barba Negra Music Clubban.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink