Január 23-án adják át a Petőfi Zenei Díjakat

2021. 01. 11.

A hagyományos, nyári időpont helyett január 23-án a Duna TV kétórás show műsorában adják át - immár ötödik alkalommal - a Petőfi Zenei Díjakat. A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját formáló szobrokat 12 kategóriában kapják a hazai könnyűzene legjobbjai. Az életműdíjat idén Horváth Charlie veheti át. 
 
A 2016-os alapítás óta a VOLT, majd a STRAND Fesztivál adott otthont Magyarország egyik lerangosabb zenei díjának. Az országos rádió és TV nevével fémjelzett Petőfi Zenei Díjakat hagyományosan minden évben tízezres közönség előtt, élő adásban adták át, 2020-ban azonban, mint minden fesztivál, a STRAND, és ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj gálája is elmaradt. „Kerestük a legjobb megoldást arra, hogy méltó körülmények között pótoljuk a 2020-as Petőfi Zenei Díjat, végül a VOLT Produkció szervezőcsapatával közösen döntöttünk úgy, hogy biztonságos körülmények között, stúdióban rendezzük meg a gálát azzal az elvárással, hogy a megszokott színvonalat és kínálatot vigyük képernyőre. Január 23-án a Duna Televízió főműsoridőben tűzi műsorára az idei gálát” – mondta Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója. 


 
A kétórás showban kilenc kategóriában hirdetik ki a 2020-as év legjobbjait. „A nomináltakat a Petőfi Rádió egy éves játszási listája adja, a jelöltekre még 2020 tavaszán szavazhatott a közönség, így most a rajongók és az előadók a megszokottnál tovább várhattak az eredményre” – tudtuk meg Tiszttartó Titusztól, a Petőfi Rádió csatornaigazgatójától. A díjazottak személye közül néhány azonban már tavaly óta publikus: A Dal 2020 adásában adták át az év dalának és akusztikus dalának járó Petőfi Zenei Díjat Rácz Gergőnek és Orsovai Reninek, az év felfedezettjének, a Tortugának és A Dal 2020 legjobb dalszövegírójának, a Petőfi Zenei Díj dalszövegírói különdíjasának, Molnár Tamásnak. 

 Charlie életműdíjat kap

Az indulás óta a Petőfi Zenei Díj egyik fénypontja az Életmű-díjak átadása. 2016-ban Bereményi Géza, 2017-ben Demjén Ferenc, egy évvel később Tátrai Tibor, majd Nagy Feró vehette át ezt az elismerést. Idén Horváth Charlie kapja az életművet elismerő Petőfi szobrot.

Generációk lépnek színpadra
 
Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj alapítója és producere, a VOLT Produkció vezetője most is különleges programot ígér. „A Petőfi Zenei Díj show minden alkalommal nagy kihívás volt. Eddig az jelentette a legnagyobb feladatot, hogy élő adásban, egy fesztivál keretei között kellett színpadra vinni 8-10 fellépőt, rengeteg táncost, nomináltat, díjazottat. Most több napig tart a felvétel, hiszen a biztonság a legfontosabb, ezért minden műsorszámot külön rögzítünk” – mondja a producer, aki azt is elárulta, hogy az élő legendák közül Presser Gábor, Nagy Feró, Frenreisz Károly és Pataky Attilais színpadra lép, míg a legaktuálisabb rádiós és fesztiválsztárok közül a Bagossy Brothers Company, Rúzsa Magdi és a Halott Pénz, a 15 éves Irie Maffia és a Kelemen Kabátban is szerepel a programban, kivétel nélkül erre az alkalomra készült, egyedi produkcióval. „A 2020-as évben több olyan legenda távozott közülünk, akik a hazai könnyűzene igazi alapkövének számítanak. A Petőfi Zenei Díj műsorában Balázs Fecóról, Bergendy Istvánról, illetve az Omega két tagjáról, Benkő Lászlóról és a Mihály Tamásról is megemlékezünk” – tette hozzá Lobenwein.

Petőfi Zenei Díj spot:
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink