Janicsák Veca - Édes Szavakkal

2013. 09. 16.

Az albumon 13 vadonatúj felvétel kapott helyet, amelyek közül két dalnak a zenéjét Veca maga szerezte (Lélekharang, Prayer), sőt a „Prayer” című dal szövege is az ő alkotása, melynek különlegessége az, hogy angol nyelven íródott. A Lázár Tibor (Zagar, Occam) és Major Eszter által jegyzett dal, „Az Igazi", kifejezetten Veca egyéni karakterére készült . "Tetszett nekem a dal ráadásul tisztelem, szeretem a szerzőpáros munkásságát, így boldog vagyok, hogy felkerülhetett a lemezre”.
A többi dalban Veca társszerző volt, a zenei szerkesztéssel járó feladatokat pedig Szűcs Norbert látta el. "Nagy örömöm telt az album munkálataiban. Szűcs Norbert a zeneszerzőm, zenei mentorom és barátom. Csodálatos vele dolgozni, kiemelkedő szakember, zseniális gitáros, viszont támogatja az én elképzeléseimet is. Inspiráljuk egymást."
A dalszövegek Veca Édesapja a Z'zi Labor frontembere, költő, író Janicsák István alkotásai. Az album további különlegessége a „Kiviszi át a szerelmet?” című Nagy László vers megzenésített változata. "Nagyon szeretem ezt a verset. Általában a zene születik meg először, ahhoz készül a szöveg. Itt fordítva dolgoztunk. A vershez alakult egy dallam majd abból született a dal” – mondta Veca. 2013. november 30-án, a RaM Colosseumban Veca Legnagyobb slágerei és az új album kulcsdalai egy rendkívül különleges, egyedi produkció keretében, szimfonikus zenekar közreműködésével kerülnek bemutatásra.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink