Itt volt a fél világ...

2016. 08. 19.

Több teltházas nappal és majd’ félmilliós látogatószámmal zárt a 24. fesztivál. Itt volt a fél világ és mindenki szerette a Szigetet.

Csúcsot hozott a Sziget, összesen 496 ezer látogatót számlált az idén, a szervezők várakozásait is felülmúlva. Teltházas napokból is több volt: Rihanna, a Muse és SIA is teletöltötte a Szigetet. Gerendai Károly főszervező elmondta – „Egyre kiegyenlítettebb a közönséglétszám a fesztiválnapokon. Míg korábban a hétvégén, vagy egy-egy nagyobb világsztár napján ugrott meg a tömeg és nagy volt az ingadozás a napok között, addig – talán a beköltöző nap kivételével - ma már nagyjából folyamatosan egyenletes a látogatói létszám” – emelte ki a főszervező.  „Úgy tűnik” – fogalmazott, „hogy nem az extrém drága sztároktól függ, hogy sokan érkezzenek, és jól érezzék magukat a Szigeten, sőt Rihanna még csalódást is jelentett, míg a Muse, SIA, Manu Chao és akár a többi fellépő is kitűnő koncertekkel szórakoztatta a népes közönséget” – tette hozzá. A főszervező szerint csúcsra járatták a Szigetet, innen már nem a számszerű növekedés lesz jellemző, hanem azok a „finomhangolások”, melyek miatt még jobban, komfortosabban érzi itt magát a látogató.

Eljött a „fél világ” a Szigetre, a Föld mintegy 200 országából, 102-ből érkezett vendég idén az ország első számú turisztikai attrakciójára. Nigériától Vietnámig, Katartól Gibraltárig, a Marshall szigetektől Libanonig, Kínától az Elefántcsontpartig számos ország lakója élt együtt békességben, szeretetben az ideiglenes Fesztivál köztársaság egy hete alatt.

A zenei programok mellett hatalmas érdeklődés követte az egyéb, idén is rendkívül színesre sikeredett programokat. Futurisztikus járgányon utazó fúvós banda, felvonuló sárkányok, látogatók százai által körülvett, utcán vonuló dobosok, a múltat idéző Vándor Vurstli – hogy csak néhányat említsünk a program kavalkádból.  A cirkusz sátorban például akkora volt az érdeklődés, hogy az „akrobatikát és a fürdőkádat” kombináló Soap című előadásból egy ráadást is kikövetelt a nagyérdemű.

A Sziget látványvilága idén is lenyűgöző volt. Találkozhattunk szemétből és lomból épült Űrkomppal, a polip karokat formázó Octopuff-fal, (ld. Octopus! , -a szerk.) csillagképeket megidéző Csillagos égbolttal vagy a napfénytől óvó Chillagszemű juhásszal. A több tucatnyi installáció némelyike remek pihenőhelyként szolgált, mint például a hűs árnyékot adó Kerekerdő az ArtZone-ban vagy az esernyőkből épült Szerelem Pavilon. Az 56-os emlékév kapcsán pedig – egyebek mellett – egy hatalmas, 100 méter hosszú, 450 m2-es felületen, a “Hősök falán” kaptak helyet a forradalom mártírjai. Némely installációt a közönség tett teljessé, mint például a Before I Die falat, vagy a Jana - óriás szív alakú – színezőjét.

Persze a Nagyszínpad sem csupán a zenéről szólt: naponta, este 7-kor különböző „special partyk” robbantották ki a közönséget a zene béklyójából. Volt Tapsrúd Party, Zászló Party, Color Party, Pom-pom Party, Konfetti Party és Szélforgó Party. Az utolsó napot idén is egy látványos Endshow zárta, Hardwell celebrálásában, a látványról pedig 50 lánggép, 16 konfetti gép, 16 szerpentingép, 17 lézergép, 2 darab - itthon először látható - óriásláng, 100 db színpadi csóva (jelentsen bármit is) és a színpadon kb. 350 robotlámpa gondoskodott. A csúcson pedig jött a tűzijáték, mintegy 350-400 montázzsal, a közönségnek pedig 20.000 világító rudat osztottak ki.

Lényegesen többet fordítottak idén a környezettudatos fesztiválozásra és a szemléletformáló kommunikációra A Sziget 7 napján mintegy 2500 köbméter hulladék gyűlt össze, melynek - a megújított Sziget Recycling program eredményeként - a 35%-a hasznosanyagként került elszállításra. Emellett, mintegy 10.000 ember vett részt különböző hulladékcsere akciókban. Az italos pultok fele sikeresen bevezette a teljeskörű szelektív gyűjtést, így a PET és ALU hulladékokon kívül 100 m3 üveget is sikerült megmenteni a hulladéklerakótól.  A szervezők erőfeszítéseinek eredményeképp az étel árusító standok üzemeltetői is egyre nagyobb arányban térnek át a környezetbarát, lebomló tányérok és evőeszközök használatára: ezekből több, mint 120.000 darab fogyott a fesztiválon.  A szelektív gyűjtési programban 60 önkéntes vett részt.

Jól vizsgázott a Szigeten a check-in rendszer is, nem csak az általános biztonság megteremtése terén, de a rendszer visszatartó erejének következtében lényegesen, több mint felére csökkent a kisebb bűncselekmények, sátorfosztogatások, lopások száma is. 

Rendbontásról, nagyobb balesetről idén sem jött jelentés, pedig majd’ egy székesfehérvárnyi tömeg gyűlt össze nap, mint nap a Szigeten, ami idén is a béke és szeretet szigete volt, ahogy eddig is, közel negyed évszázada... folyamatosan.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink