Interjú Steve Hackettel, a Genesis gitárosával

2017. 05. 15.

Steve Hacket a Genesis gitárosa, a zenekar több meghatározó dalának a társszerzője. A kiválása óta Hacket megállás nélkül zenél, aranylemezes projekteket hoz létre, klasszikus gitárosként is sikeres. Az idén 67 éves legenda legújabb lemezén magyarok is játszanak, júniusban a Djabe vendégeként turnézik Magyarországon. ebből az alkalombóé készítettünk vele interjút.

Dalok.hu: Milyen zenét hallgat mostanában?
Steve Hacket: Sok mindent hallgatok, klasszikustól a jazzig, rocktól a világzenéig. A mai zenekarok közül a Muse és az Elbow tetszenek leginkább.

Dalok.hu: Aktív résztvevője volt a rock aranykorának. Hogyan látja az akkori zenei világot a maihoz viszonyítva? Mi volt jobb akkor, van olyan, ami ma jobb?
Steve Hacket: Azt gondolom, hogy a 70-es évek zenéje változatosabb volt, és kevésbé függött a technológiától a mainál. A sound viszont jobb manapság.

Dalok.hu: Néhányan azt mondják, hogy a rockandroll mint művészi forma a múlté, ennek fő bizonyítéka a fejlődés lelassulása és az, hogy a fiatalok tömegesen a múlt stílusait másolják. Hogyan látja ezt?
Steve Hacket: Sokat lehet meríteni a múltból. A zenének szélesítenie kell a horizontját és újraalkotnia önmagát.

Dalok.hu: Azt mondják, csak akkor lehetsz szabad, ha nem cipeled magaddal a múltadat. Önnek ez nem lehet könnyű, miután nap mint nap találkozik olyanokkal, akik a Genesis gitárosát látják Önben még mindig. Hogyan kezeli ezt?
Steve Hacket: Felveszem az egyik kalapomat és megbecsülöm a múltamat, azután felveszem a másikat, és szabadnak érzem magam a zene bármelyik stílusát felfedezni!

Dalok.hu: Mit érdemes tudni az új lemezéről?
Steve Hacket: Az új lemezem, aminek cím The Night Siren, egy rockalbum, amelyen a világ minden tájáról hallhatóak hangok, hangszerek és zenészek, beleértve Magyarországot is. Célja egyesíteni az embereket és ünnepelni a különbségeket, ezt fontosnak tartom a megosztottság és előítélet korában, amiben élünk. Ma több empátiára van szüksége a világnak.

Dalok.hu: Mik a benyomásai Magyarországról?
Steve Hacket: Magyarország gyönyörű hely, tele kreatív emberekkel, sokan több szakmával rendelkeznek. Le voltam nyűgözve, amikor ide jöttem és nagyon jól érzem magam itt mindig, amikor idejövök.

Dalok.hu: Hogyan találkozott a Djabéval? Meséljen az együttműködésükről.
Steve Hacket: A zenekar vezetője, Égerházi Attila keresett meg engem. Sok ötletet, elképzelést cserélünk, amikor együtt zenélünk.

Dalok.hu: Júniusban újra hozzánk látogat. Mit hallhatunk majd ezen a turnén?
Steve Hacket: Az én és az ő zenéjüknek a kombinációját, ezen kívül spontán dolgokat, amelyeket közösen kreálunk.

Djabe feat. Steve Hacket koncertdátumai:
Miskolc, Ady Endre Művelődési Ház Június 8
Bécs, Reigen Június 7
Brno, Centrum Június 6
Szeged, IH rendezvényközpont Június 5
Losonc,Zsinagóga Június 4
Budapest, Budapest Jazz Club Június 3
Debrecen Lovarda Június 2

A közös lemezeket itt tudod letölteni: https://www.dalok.hu/djabe
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink