Ifjú zenei tehetségeket támogat a SZIN

2017. 01. 01.

A legnagyobb hazai nevek közül már többen ott sorakoznak a Szegedi Ifjúsági Napok 2017-es fellépőinek listáján. A SZIN jövőre augusztus 23-26. között jelentkezik, de addig is egy ösztöndíjat alapított, mellyel szegénysorban élő tehetséges fiatalok zenei képzését igyekszik segíteni.

Az már biztos, hogy a hazai zenei élvonal első soraiból többen is igent mondtak a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőinek felkérésére. A “napfény városában” a nyár utolsó napjaiban együtt rúghatjuk majd a Tisza-parti homokot a Punnany Massif, a Quimby, a Hősök, a Wellhello, a Halott Pénzt, a Szabó Balázs Bandája, az Irie Maffia, a Brains, a 30Y vagy éppen Majka zenéjére. A SZIN-ben persze nem csak az a jó, hogy nagy biztonsággal kínál egy jó helyen, egy jó buli sorozatot a depresszióra hajlamosító ősz beköszönte előtt, de mindezt olyan olcsón teszi, hogy a nyár végére félretett pénzből még egy teljes értékű fesztivál feelinget finanszírozhatunk.

A SZIN szervezői, mindamellett, hogy jótékony hatással vannak a fesztiválozók pénztárcájára, szívesen állnak minden jó kezdeményezés mellé. Most például az Alkotó Ifjúságért Alapítvánnyal közösen egy ösztöndíj rendszert hívtak életre, melynek lényege, hogy szegénysorban élő, a zenében tehetséges fiataloknak nyújtanak támogatást. "Első támogatottunk egy környező faluban élő 13 éves kisfiú, akinek szülei - súlyos beteg édesanyja és közmunkás apukája - minden megtakarított fillérjüket a fiú zenei tanulmányaira fordítják úgy, hogy közben havi 10 ezer forint jut a családnak kosztpénzre" –mondta Jávorszky Iván, a SZIN-t szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, aki elmondta, hogy az ösztöndíj lényege, hogy a tehetséges fiatalokat úgy támogatja, hogy egy-egy fiatal esetében 12 hónapig az Alapítvány költségeket vállal át a gyermek családjától. "Olyan extra költségeket, mint például hangszervásárlás, tábori költségek. Olyanok, melyek a gyermek fejlődését segíthetik. Az Alapítvány pedig örömmel várja, a szegedi, Szeged környéki cégek támogatását, hogy minél több rászoruló gyermeknek nyújthassanak segítséget" – tette hozzá az igazgató.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink