Idén lesz utoljára Budavári Sörfesztivál

2016. 05. 15.

Idén rendeznek utoljára sörfesztivált a Budai Várban. Az Oroszlános udvarban még csapra verik a hordókat, de a vár egyedi környezetét ezután egy ideig biztosan nem élvezhetik a látogatók. A fesztivál éppen ezért számos újdonságot ígér a legnagyobb sörgyáraktól, importőröktől és a kedvelt kézműves sörüzemektől, a választékot idén is lehetetlen lesz végigkóstolni.

Június első hétvégéjén négy napon keresztül sok száz hordó sörrel, koncertekkel, utcazenészekkel és népszerű standupoksokkal várják a sörök kedvelőit a vár Oroszlános és Hunyadi udvarában. Az Utolsó Budavári Sörfesztivál nyitónapján Aranyosi Péter, másnap pedig Hadházi László poénjain nevethet a közönség. A színpadon többek között koncertezik majd Ádám és Éva a Neoton Famíliából, Caramel, Rakonczai Imre és a Firkin zenekar, de fellép Nyári Károly is.

Hazánk legjelentősebb sörfesztiválján a ritka sörkülönlegességek mellett a legnagyobb magyar sörgyárak  klasszikusai és import sörkülönlegességek is kaphatók lesznek. A látogatók az ismert külföldi márkák és minőségi kézműves sörök standjainál több száz sörfajtából válogathatnak a hétvége alatt. A szó szerint sokszínű kínálatban népszerű lágereket, alsó és felső erjesztésű sörkülönlegességeket és igazi belga kedvenceket is találhatnak a sörkedvelők. A legtöbb standon a sörfőzők idei újdonságait is megkóstolhatják az érdeklődők, de a fesztivál kínálatát még a legnagyobb ínyencek sem győzik majd végigkóstolni. Az utánozhatatlan hangulatot a jéghideg sörök mellett a várból nyíló egyedi panoráma, és a legjobb streetfoodosok ajánlatai teszik tökéletessé. Esténként pedig utcazenészek járják majd az Oroszlános és Hunyadi udvart, hogy meghozzák a fesztiválozók kedvét az éjszakába nyúló utcabálokhoz.

Akik idén elég gyorsan váltanak jegyet, már kriglivel a kezükben léphetnek a fesztivál területére. Az első 2000 jegyvásárló ugyanis ajándékba kapja a sörözéshez elengedhetetlen logózott egyedi fesztiválkorsót, az első korsó sörével együtt. A napijegyek elővételben 1999 forintért, a hétvégére szóló bérletek pedig 2999 forintért a sörfesztivál honlapján is megvásárolhatók.  

PROGRAMOK
http://www.sorfesztival.hu/

06.02. CSÜTÖRTÖK
Aranyosi Péter
Neoton Família sztárjai
Rakonczai Imre exclusive
DJ Juhász Laci
Csütörtöki elővételes napijegy: 1999 FT


06.03. PÉNTEK
Hadházi László
Caramel
Retrostars Vigadó - BRS, DJ Juhász Laci, Senior Grande, DJ Adré
Pénteki elővételes napijegy: 1999 FT


06.04. SZOMBAT
AC DC Tibute

ZZ Copy
DJ Juhász Laci
Szombati elővételes napijegy: 1999 FT


06.05. VASÁRNAP

Lóci Játszik
Firkin
DJ Juhász Laci
Vasárnap elővételes napijegy: 1999 FT

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink