A Könnyűzenei Szolgáltató Iroda és a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda a SuperSize Recordingsszal és az Artisjusszal közösen idén is megrendezi a HOTS SongLabet. A program tavaly mutatkozott be, azzal a céllal, hogy a nemzetközi piacra vágyó magyar produkciók külföldi producerektől leshessenek el bevett gyakorlatokat az utómunkában, a személyre szabott workshopok végeredménye pedig nyolc olyan dal lesz, amik végső formájukat egy folyamatos párbeszédben nyerhetik el a SuperSize falai között.
A HOTS SongLab idén 2020. október 6-9. között kerül megrendezésre, és a tavalyi évhez hasonlóan most is minden egyes napján egy-egy nemzetközileg elismert producer dolozik majd az általa kiválasztott magyar produkciókkal. Az esemény vendégei Clint Murphy (Enter Shikari, Busted), Jake Gordon (Emeli Sandé, Skepta, Ocean Wisdom), Mo Hausler (Marina & the Diamonds, Lily Allen, Everything Everything), és Steve Dub (Moby, The Chemical Brothers, UNKLE, New Order) lesznek - az alábbi űrlapon nekik célozva lehet beküldeni demókat 2020. június 30. 13:59-ig, majd minden szakember 2-2 produkciót választ majd, akivel közösen dolgoznak a dalok befejezésén, utómunkával és rögzítéssel.
A jelentkezés határideje: 2020. június 30.
- Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet.
A HOTS SongLab Facebook eseménye elérhető ITT.
A tavalyi esemény tapasztalatai azt mutatták, hogy a SongLab olyan tudást és inspirációt képes átadni, amelyre Magyarországon nincs egyelőre nyitott és állandó program, vagy képzés. 2019-ben a résztvevők között köszönthettük a Mary Popkids-t, Saya Noét, Dallos Bogit, CSJLLA-t, Babé Silat, a Subtonest, WaTa-t és Barabás Lőrincet is. Mentoraink tavaly az idén visszatérő Mo Hausler mellett Matt Lawrence (Adele, Amy Winehouse, Howie B (Björk, U2), és Noah Slee (OWSLA, Majestic Casual) voltak.