Húsz éves a Besh o droM

2019. 06. 03.

A következő kiadói grémiumon (így hívtuk a gyűléseket, ahol megbeszéltük a cég dolgait) felvetettük e fiatal zenekar kiadásának az ötletét. Voltak ellenvetések – „miért fektetnénk pénzt nem magyar népzenébe”? „Ez nem is népzene, hanem kocsmazene”. Ennek ellenére a többség igennel szavazott és nemsokára megjelent a „Macsó Hímzés”. Attól kezdve nincs megállás. Emlékszem a WOMEX-es (világzenei expó) fellépésükre, talán 2001-ben volt. A balkáni láz kezdeti stádiumában tartottunk és nem volt kérdés a siker, ám de a zenekar képes volt azt erősíteni egy kisebb rendbontással. A WOMEX-en egyszerre három színpadon mennek a koncertek, szigorú időkorlátok közé szorítva, így tud egy este több tucat zenekar fellépni úgy, hogy amikor az egyik színpadon vége lesz, a másikon kezdődik a koncert. Besh o droM átlépte a 40 percet, hiába integettek nekik a szervezők a színpad mögül. Ekkor az egyik szervező felment a színpadra és leparancsolta a zenekart onnan. A zenészek pedig körbevették, mint a cigány muzsikusok egy balkáni esküvőn és neki húzták a nótát – a közönség nagy örömére.
Ezután következtek a külföldi fesztiválok, a Sziget Világzenei Színpada és a siker évei.
Az utóbbi években lelassult a zenekar tempója – leáldozott a balkáni hullámnak és az alapítók külföldre költöztek. De most mindenki újra együtt lesz a húsz éves jubileumi koncerten és biztosak lehetünk, hogy óriási buli lesz.
Június 8-án a Kobuci Kertben szinte mindenki színpadra lép, akinek jelentős szerepe volt a Besh o droM történetében. Ott lesz Juhász Miczura Mónika, Szalóki Ági, Farkas Harcsa Robi, David Yengibarian, Sidoo Attila, Gáspár Kálmán, Busa Pista, Bede Péter, Papesch Péter, Somos Péter, Vajdovich Árpád, Birta Miklós, Beszteri Róbert, Mihalik Ábel, Barta Zsolt, Szumper Ákos, Varga László, Tóth Péter, Rónai Zsolt és Talabos Csaba.
Infó és jegyvásárlás: https://kobuci.hu/programok/besh_o_drom_20_682/

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink