HS7 és Lovasi közös dala: A konyhámban

2013. 11. 15.

A romantikus alternatívokból vagy dzsánkik lesznek, vagy normális emberek, akik értelmes életet élnek. A k-európai rocksztárok helyzete abban jobb az amerikai rocksztárokénál, hogy nem keresnek százszor többet, mint amennyit érdemelnek, inkább annál kevesebbet, így nem szállnak el maguktól. Ebben a dalban két normális felnőttel találkozunk, akik felelősséget éreznek a világ dolgai iránt, de a bulizást sem vetik el. Megtudjuk, milyen egy halászléfőzés Lovasinál, és érezzük, hogy a durva buliról szóló refrén egy negyvenes zenész önironikus túlzása. A dal mától letölthető a Dalok.hu-n, a klipet pedig itt megtekinthetitek. 

A két énekes így nyilatkozott a dalról:
„A dal pontosan úgy keletkezett, ahogy a konyhában kialakulnak a bulik: gyorsan, váratlanul és spontán módon. Miután pillanatok alatt kialakult a zene, a konyhámban ülve érkezett meg a refrén szövege a fejembe, majd a többi. Miután felvettük a zenei alapot felmerült, hogy még hiányzik valami, pontosabban valaki a dalból, méghozzá egy másik karakter. Egyből Lovira gondoltunk, aki szívesen vállalta a dolgot - belerakta a dalba azt a kis pluszt, ami által megkapta igazi karakterét. Zárásként pedig pécsi rezidenciáján kivégeztünk pár halat és üveg bort, amiből a videóklip született.” – meséli Szűcs Krisztián, a HS7 énekese.
Lovasi András szerint „a Szűcs írta a legtöbb épkézláb refrént az utolsó 10 évben, íme itt van még egy, de producernek nem volt jó, le is cseréltem az első versszak részeimet, amelyek még az ő instrukciói alapján készültek. A refrének persze egyből álltak a lábukon. Hiába, ez egy olyan dal, hogy az ember alig várja, hogy odaérjen már: Akkora buli van a konyhámban... .
A kliphez tescós pontyokból készült a halászlé, és ráadásul még a féltett kupuszinai paprikámba is beköltöztek a lepkék, kénytelen voltam a tavalyelőtti, kissé már megfakult paprikát használni, ami látszik is a klippen. Azért nagyjából elfogyott, és felajánlották, hogy elmosogatnak. Ebből is látszik, hogy igazi öreges szolid parti volt, ezzel mintegy művészi feszültséget teremtettünk a bukolikus képi világ és a szöveg által sugallt vad nagyvárosi hedonizmus között.” – így a Kiscsillag frontembere.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink