Hogyan csináljam jól?

2016. 06. 17.

Digitális forradalom közepette vagyunk. Az élet a földről a szerverekbe költözik, mi meg csak kapkodjuk a fejünket. Lehet ezt úgy megélni, hogy addig töltesz le újabb alkalmazásokat a telefonodra, amíg össze nem zavarod(sz), de úgy is, hogy használod a trendeket és nem dőlsz be nekik.
Boldogok a pékek – egy pékség ugyanúgy működik, mint 50 éve, csak az E betű használatát kell elsajátítani. A zenészeknek nem olyan könnyű. Az ő életük java a névtelen szervereken folyik már és a nagy ígéretek a nagy csalódásokkal járnak együtt. Gyorsan kell megtanulni csomó mindent, ami már holnap nem így lesz. Racionális aggyal kell gondolkozni, miközben azért vagy művész, mert a az irracionális agyfélteked működik jól. Sajnos a racionalitás sem segít a trendek ellen. Régen azért áhítoztunk, hogy az iTunes-ra kerüljünk fel, mert így a nagy amerikai piac is megismer minket és ha csak 1%-a is kíváncsi lesz ránk, juj de jó lesz nekünk. Kiderült, hogy hiába ugyanannyi kattintásra vagy az oklahomai polgártól, mint a szomszéd zenekara vagy a Rihanna, ő mégis a szomszédot és a Rihannát hallgatja. Aztán bejött ide is az iTunes és a zenekarok elkezdték büszkén kitenni a logóját a weboldalukra, letöltési lehetőségként. Egy kis matek: 300 Ft mínusz 30% az iTunes-nak, a maradékból mínusz 20-30% a content aggregátornak, a maradékból mínusz 15-30% a közvetítőnek – mennyi is marad neked? Ha egy Bandcamp gombot teszel ki az oldaladra, a rajongó ugyanúgy kattint rá, ha le akar tölteni, és te csak 15%-kal leszel lerövidítve.
A digitális zene nagy kérdéseiről tart egy rövid összefoglalót a Digitalmusicnews.com
Abból az angolul tudók megtudhatnak sok hasznosat a terjesztésről, promocióról és publishingról. Kicsit meglepő a masterelésnek szánt kitüntetett figyelem, mi az ajánlottakon kívül javasoljuk a LANDR.com-ot, ami szinte ingyen van. Az ismert cégeken kívül újakat, legalábbis általunk eddig nem ismerteket is találunk, mint pll az Awal, aki a Dalok.hu-hoz hasonlóan belépési díj nélkül, 15%-ért vállal terjesztést és promociót. A publishing, szerzői és előadói jogokra vonatkozó rész amerikai, nem tudjuk, számunkra van-e benne hasznos rész. Ajánljuk a https://www.dalok.hu/zeneszinfo -t, ahol összefoglalva találod a magyar zeneipar részvevőit, azokat a helyeket, ahonnan pénz járhat a zenéd után.
A Songtradr egy másik új vállalkozás, amely még a cikk írójának is új. Zene licenzálásával foglalkozik, vagyis rajta keresztül kínálhatod zenédet különböző projektekhez, reklámokhoz, filmekhez. Ez egyre elterjedtebb felhasználási forma és egyre fontosabb lesz, miután a direkt eladások csökkennek. A szolgáltatást az egyedibb zene kreálóinak ajánljuk. Például egy „olyan vagyok mint Metallica és nagyon jól megtanultam angolul” zenekar nagyobb konkurenciával nézhet szembe mint egy autentikus cigány banda. Igaz, nagyobb kereslettel is.
Mielőtt rá, vagy CD Baby-re bízod a zenéd, akár licenz, akár eladás gyanánt, bizonyosodj meg arról, hogy tiéd a jog! Ha egy kiadó adta ki, ha te vagy a szerző, de más jelentette meg, ha te játszod a szólót rajta, amitől olyan jó a dal, de nem te képviseled a zenekart – járj utána, hogy ne legyen ebből baj később.
Végezetül ajánljuk a Dalok.hu-t terjesztőnek, promoternek, barátnak https://www.dalok.hu/zeneszinfo/zeneszinfo/kategoria/9 . Ha nem tudsz angolul, vagy nem akarsz feleslegesen fizetni, vagy élő emberekkel intéznéd az ügyeket, vagy tanácsra van szükséged – fordulj hozzánk!

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink