Hévíz lesz 2014-ben a Magyar Dal Fővárosa

2014. 04. 08.

A rangos címet minden évben neves zenei szakemberekből álló zsűri ítéli oda a legjobb műsortervet benyújtó településnek. Idén a magyar turisztikai élet egyik központja, Hévíz terveit tartotta legizgalmasabbnak a grémium.
A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. – Gerendai Károly ötlete nyomán – 2010-ben hirdette meg először a „Magyar Dal Fővárosa” pályázatot. A megtisztelő címet elsőként Eger, majd 2011-ben Nyíregyháza, 2012-ben Szombathely, 2013-ban pedig Békéscsaba viselhette. A pályázaton Budapest és a fővárosi kerületek kivételével valamennyi magyarországi város helyi önkormányzata, a helyi önkormányzat intézménye, vidéki városban működő társadalmi szervezet, illetve vállalkozás vagy más jogi személy részt vehet. A 2014-es felhívás után nagy volt az érdeklődés, de végül Gödöllő, Hajdúdorog, Zalaegerszeg és Hévíz nyújtotta be pályázatát. A zsűri tagjai Zalaegerszeg és Hévíz dolgozatát tartották esélyesnek, ám a szavazásnál egyhangú eredmény született: 2014-ben Hévíz viselheti a Magyar Dal Fővárosa címet.
Az ország egyik legnépszerűbb fürdőhelye, Hévíz nem szűkölködik kulturális és szórakoztató programokban az év más időszakaiban sem, ám a Magyar Dal Napjára egészen különleges tervekkel készülnek. A péntektől vasárnapig tartó fesztivál alapvetően a múltidézés jegyében zajlik, a város szinte minden pontján zene szól, és még a magyar dal hőlégballonja is felemelkedik a felhők fölé.
A program legfontosabb helyszíne az ötezer fő befogadására képes Nagyparkoló lesz, ahol az esti órákban pénteken a Back II Black, szombaton Nagy Feró és a Beatrice ad koncertet, vasárnap pedig az első Hévízi Dalfesztivál döntőjén szurkolhat a közönség, és a közismert előadókból álló zsűri.
A város közterein gyermekeknek szóló programok várják a családokat, a Szentlélek templomban pedig Petrás Mária énekel a vasárnapi szentmise után. A Festetics György Művelődési Központ Muzeális Gyűjteményében Tóth József tárogatóépítő mester és Lakatos László hegedűkészítő mester munkáiból nyílik kiállítás.
A világhírű Hévízi-tó környékén zajlik majd a Magyar Dal Napja ünnepélyes megnyitója, amelynek során legalább ezer fő énekel együtt a tó körüli sétányon, a program után pedig felrepül a Magyar Dal hőlégballonja.
A keszthelyi kikötőből indul útjára a Hévíz nevű motoros hajó, a Magyar Dal Hajója, amelynek fedélzetén a hatvanas évek hangulatát idéző táncdalokat játszik a zenekar, de szól a dal a Dottó nevű kisvonaton, a Fontana Filmszínházban régi magyar zenés filmeket vetítenek, a Termelői piacon pedig zenés bolhapiac várja az érdeklődőket, ahol régi bakelti lemezek, CD-k, kazetták csereberéje zajlik.
A programot a hagyományokhoz híven Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója nyitja meg. A részletes műsort a www.magyardalnapja.hu oldalon, valamint az augusztusban megjelenő műsorfüzetben közöljük.
A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. köszöni a pályázó városok részvételét, és gratulál a nyertes pályázat benyújtójának!
 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink