Hazai rock legendák a Zöld Pardon színpadán

2013. 08. 01.

Három napon át igazi zúzás várja a keményebb műfaj híveit a ZP-ben, hiszen augusztus 6-án, 7-én és 8-án három élő legenda, az Action, a Kalapács, illetve Nagy Feró és a Beatrice lép fel.

A zúzást kedden a ’90-es évek második felének legszókimondóbb csapata, a 10 év szünet után ismét aktív Action kezdi, akik anno a Sex Action zenekarból egy éles stílusváltással lettek hazánk egyik legsúlyosabb hardcore/crossover bandája. Az egykor dirty rockban nyomuló zenekar hamar nagy népszerűségre tett szert a Body Count és a Biohazard - itthon akkoriban még ismeretlenebb - vonalát képviselő muzsikájával. Öt lemez és néhány tagcsere után a 2000-es évek elején aztán összeállt az eredeti Sex Action, az Action pedig parkoló pályára állt. Egészen 2012-ig, amikor is „Szasza” – a zenekar frontembere - ötlete alapján összeálltak, hogy új felállásban szedjék le a fejeket, amerre csak járnak. Augusztus 6-án ezt éppen a Zöld Pardonban teszik majd, 20 órai kezdettel.
Szerdán Kalapács József és zenekara, a Kalapács követi őket a sorban. A Pokolgép és az Omen legendás volt frontembere 2002 óta adja ki egykori bandáinak stílusához hű albumait, de immáron a róla elnevezett zenekara segítségével. A banda saját dalai mellett természetesen a ’80-as, ’90-es évek klasszikus Gép és Omen slágereinek tolmácsolását is feladatának érzi, így nem kérdés, hogy minden metalrajongó megtalálhatja majd a repertoárjukban kedvenc slágerét augusztus 7-én, szerda este a Zöld Pardonban.
Végül csütörtökön biztosan előkerülnek a babos kendők, hiszen a sort a Nagy Feró vezette Beatrice zárja augusztus 8-án, akik egy nagy dobásra is készülnek a ZP-ben.
- Szerencsére rengeteg fellépésünk van, sokszor már kedden elindulunk és csak vasárnap este érünk haza. Természetesen előadásaink sorát tarkítja néhány exkluzívabb koncert is, többek közt a Zöld Pardon is ide tartozik. Az ilyen nagyszabású bulikra mostantól készülünk egy kis meglepetéssel, újítással, amivel együtt jár egy kis image váltás is. Nem szeretném lelőni a poént, de akit érdekel, hogy mi lehet ez az egész, az nézzen utána, mi történt Tusványoson, ott debütáltunk vele. Ezen kívül bevettünk egy-két feldolgozást is a műsorba a régi klasszikus slágerek mellé, ezeket is elhozzuk majd. Nagyon nagy boldogság látni, hogy az emberek ennyire imádják a bulijainkat, és mi mindent megteszünk, hogy ez augusztus 8-án, csütörtökön este a ZP-ben se legyen másképp. – mondta el Feró.
 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink