Hatodszor is: Ördögkatlan fesztivál

2013. 07. 23.

Bárhová lép a (természetesen) mezítlábas fesztiválozó a kis baranyai falvakban az Ördögkatlan ideje alatt, mindenhol színes és pezsgő, igényes és ritkaságszámba menő, nyugalmat és felszabadult vidámságot árasztó eseményeket (koncerteket, színházi előadásokat, játszóházakat, táncházakat, műhelyeket, kiállításokat, filmeket: azaz Életet) talál.

2013. július 30. és augusztus 3. között újra van öt napunk arra, hogy jók legyünk. Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és a Vylyan Terasz mellett most új helyszínként Beremend is része lesz annak az összművészeti nyüzsgésnek, és egymásra való rácsodálkozásnak, amit a Katlan jelent – immáron hatodik éve. A díszvendégek idén különböző művészeti ágak világhírű képviselői: korunk egyik legjelentősebb színházi alkotója, Nagy József rendező-koreográfus Nagyharsányban színészként, festőként, fotósként és beszélgetőpartnerként is megmutatkozik. Bukta Imre, a „mezőgazdasági művészet” megalkotója a tervek szerint nemcsak kiállít, de installációval és performansszal is készül a fesztiválra. Jiři Menzel, a Sörgyári capriccio, a Szigorúan ellenőrzött vonatok és számos legendás filmalkotás rendezője is elruccan a Katlanba egy beszélgetésre a Kertmoziba. Grencsó István, a magyar avantgárd jazz kiemelkedő alakja pedig az öt nap alatt zenél, workshopot vezet, fotóz, kiállít… 

A két álmodozó, vagyis a főszervezők: Bérczes László és Kiss Mónika pedig idén is minden művészeti ág válogatott csemegéit hozzák el a Katlanba. A fergeteges bulikra vágyóknak csak néhány név az idei könnyűzenei üstből: régi jó katlanos szokás szerint első este a Quimby nyit, utolsó este a Kiscsillag zár (idén Szabó Balázs Bandája az előzenekaruk), köztük pedig olyan együttesek adják a ritmust, mint a Punnany Massif, Péterfy Bori & Love Band, a The Urban Voodoo Machine Londonból és a tavalyi Katlan állandóan zakatoló lelke, a francia Wombo Orchestra; az Európa Kiadó, valamint Rutkai Bori és a Specko Jedno egy-egy lemezbemutató koncerttel érkezik. A 30y „Szentimentálé” című albumát mutatja be, és sokak kívánságára itt lesz a Kistehén Melankólikusok és természetesen a Psycho Mutants is. 

A klasszikus, jazz, világ- és népzene szerelmesei is megtalálhatják a maguk univerzumát: Alexander Balanescu és Ada Milea a varázslatos The Island-estet hozzák el, fellép a Kiss Erzsi Panchan, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Érdi Tamás zongoraművész templomi koncertet ad, a Soharóza kórus mellett a Csángállótól a Söndörgőig, a Roma Hungaricumtól a Verdi Operakalauzig ezerszínű palettáról választhat minden zenekedvelő. Heroikus vállalkozásnak lehetünk tanúi a 24 órás Erik Satie Maratonon, és egy igazán különleges élményben is részesülnek az idei katlanozók: Beremenden a Megbékélés Kápolna előtti réten egy nagyzenekar, négy operaénekes és egy kórus által felhangzik Wolfgang Amadeus Mozart fenséges Requiemje! Akik a színházi és táncelőadásokat böngészik lázasan a sűrű programban, nem fognak csalódni: Pintér Béla és Társulata a Parasztoperát hozza el, a Jel Színház pedig az 1994-ben bemutatott, BITEF közönségdíjas, legendás Woyzecket; és itt lesz a Forte Társulat az Agota Kristof regényéből készült A nagy füzet című előadásával. A Mulatságot éppen 300. alkalommal játssza Kapa, Pepe és Rémusz (hogy ki melyik szerepet, az ott dől el a helyszínen), érkezik a debreceni és a szabadkai társulat a Fodrásznővel és a Tapasztalt asszony című előadással. Mindezek mellett a teljesség igénye nélkül csak bele-belekapva: a Nézőművészeti Kft. az Ady/Petőfi-t hozza, a KÁVA a Gubancot és a Bábokat, itt lesz az Országos Diákszínjátszó Találkozó fődíjas előadása, a Rontás; a k2 Színház, a Watta Cirkusz és még rengetegen lépnek a deszkákra. A Momentán Társulat pedig a közönség ötletei alapján hoz létre improvizációkból álló előadást.

Jó hír a színházszeretőknek, hogy a szervezők forradalmasítják a hajnali/reggeli sorszámosztást, és a nagyharsányi tormateremben idén beszerelik a klímaberendezést. A legkisebbek olyan csudás élményekkel gazdagodhatnak, mint a Cimbora Mesejátszóház kalandjai, a Pannon Filharmonikusok Csigaház című foglalkozása, a hulladékanyagokból fantasztikus fantáziahangszereket gyártó Bélaműhely Gyerekembereknek szóló programja, a Tenkes Éjszakai Teljesítménytúra, a Bóbita Bábszínház, a Vojtina Bábszínház és a Csiky Gergely Színház előadásai, és ki tudja, mi mindet takarnak a következő címek: Élménykommandó, Énekvarázs, Mesekotyvasztó…? A palkonyai Cifra Műhely kézműves foglalkozásokkal, a Gyerekkuckó játékokkal várja a piciket. A Rájátszás című sorozatban kortárs költők és zenészek adják fel egymásnak a labdát – a Katlanban Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián, Beck Zoli, Kollár-Klemencz László és Sárközy Zoltán, valamint Szűcs Krisztián, Szálinger Balázs, Beck Laci adnak egymásnak inspirációt. A tavaly nagy sikert aratott pólógyár is folytatódik, ezúttal a Rájátszás kortárs szerzőinek egy-egy verssorát hordhatjuk majd magunkon.

A falvak között nemcsak buszok járnak, de körbekering az Ördögtaxi is! A Faluturisták pedig „szájtszíing”-et tartanak azoknak, akik nevetőizmai bírják a gyűrődést. A Réteskészítő műhelybe és a MekCsángó népi konyhára mindenképp érdemes lesz benézni. Éééés végre elfogadta a meghívást maga az ördög is! De csak az őrölhet vele egy malomban (a nagyharsányi faluközpontban), aki férfi a talpán! A Hatok Művészeti Csoport megalkotja ott helyben a Láthatatlan Állomást, és ki tudja, talán Jiři Menzel közreműködésével gyönyörű női idomok is lepecsételődnek. 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink