Három év után új Subscribe lemez

2014. 04. 15.

Három év után pár hete új nagylemezzel jelentkezett a Subscribe zenekar, „This Moment Will Soon Be Gone” címmel. - Zeneileg a korábbinál egységesebb, komplexebb, változatosabb az új anyag. Erősek a verzék és nagyon jól sikerültek a vokálok, énektechnikában pedig új dolgokat vetettem be, amelyek eddig nem voltak rám jellemzőek. Akár azt is mondhatnám, hogy mesélős, dallamos musicalhangulata van az új lemeznek, de nem kell félni, nem váltunk stílust. A „This Moment Will Soon Be Gone” dalszövegeinek egy részét a személyes életem, egy szerelem és egy szakítás története ihlette. Ezek elég komor, sötét számok lettek, de van azért vidám szöveg is például arról a boldogságról, amit a gitárosunk, Tomi újdonsült apukaként él át. Az új lemez több dala érint társadalmi jellegű témákat, köztük a Gazing. Ez a szám az internetes közösségek, a durva videók és a virtuális világ okozta elidegenedés jelenségére reagál – mondta Csongor Bálint, a Subscribe frontembere.

És ha valakinek eddig kétségei lettek volna afelöl, hogy a Subscribe zenekar az egyik legjobban managelt metal formációja Magyarországnak - hála Anga-Kis Miklósnak, a zenekar basszusgitárosának, és szervezőjének -, annak ajánlom figyelmébe a lemezmegjelenés körüli akciók, promóciós csomagok, klubtagság és egyedi ajándékok színes tárházát, ami nagyban hozzásegítette a csapatot ahhoz, hogy mára az egyik legnépszerűbb metal zenekarrá nője ki magát. A Subscribe új nagylemeze hivatalosan március 3-án jelent meg, de az előrendelés már hetekkel korábban elindult a zenekar honlapján. A rajongók február 24-ig kétféle csomagból választhattak. Az egyikben a „This Moment Will Soon Be Gone” című cd, egy dvd, öt nyári fesztiválkoncert felvételeivel és egy ajándék Subscribe poszter volt található. A másik csomagban a dedikált cd, dvd és poszter mellé a rajongók egy olyan pólót is kaptak, ami kizárólag az előrendelési időszakban volt elérhető, mert a rajta lévő mintát soha többé nem fogják gyártani. A Subscribe ráadásul különleges akciót is hirdetett: az előrendelők a kiválasztott csomag árán felül 1000 forinttal vagy annál nagyobb összeggel setgítették a zenekart. A támogatók neve felkerült a Subscribe hivatalos honlapjára, valamint bekerültek a VIP rajongói klubba, amelynek tagjai a későbbiekben különleges, csak a klub tagjai részére meghirdetett eseményeken vehetnek részt és további meglepetésekben is részesülhetnek.

A „This Moment Will Soon Be Gone” című nagylemez megjelenése után a Subscribe tavaszi turnéra indult, amelynek első állomása március 7-én volt Debrecenben. A következő hetekben a fiúk Miskolc, Győr, Veszprém, Szeged, Szolnok, Pécs és Dunaújváros klubjaiban lépnek fel. A budapesti lemezbemutató koncert április 11-én volt, az A38 állóhajón, természetesen ezúttal is óriási sikert arattak a srácok, méghozzá teltház előtt!
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 19.
A Fülesbagoly KID elnevezésű, június 15-én zajló eseményre énekes és hangszeres kategóriában jelentkezhetnek általános és középiskolás diákok.
2025. 05. 16.
A csapatokra osztott résztvevőknek music supervisor vendégek briefjei alapján kell megírniuk és rögzíteniük naponta egy-egy dalt. Van lehetőség mindhárom, vagy akár csak egy napra is jelentkezni.
2025. 05. 06.
Április 14.-én jelent meg a Mojo zenekar hetedik, "The best is yet to come" című lemeze. A lemezen 11 szám található, amiből csak egy dal feldolgozás.
2025. 05. 05.
A zenész ugyanolyan ember, és néha focizni is tud. Persze, mondhatjuk, hogy azért fordulnak a foci felé a zenészek, mert arra többen kíváncsiak, de a mi esetünkben az esemény jótékony célú.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink