Grzegorz Karnas Trio feat. Lukács Miklós – Vanga

2014. 06. 02.

Még csak négy hónap telt el azóta, hogy a magyar cimbalmossal kiegészített lengyel triónak a BMC-nél korábban megjelent albuma bekerült (a) The New York City Jazz Record – amely egy meghatározó jazz havilap – éves listáján 2013 legjobb öt vokális jazz albumai közé, s máris itt van a csapat legfrissebb albuma.
Az Opus Jazz Klubban adott koncertjükön, illetve a BMC stúdiójában rögzített anyag az előző album zeneiségét folytatja és építi tovább. Ezúttal a múlt század híres bolgár jövendőmondója, Baba Vanga jóslatai-víziói köré épül fel a lemez, mely így egyszerre realista és misztikus, sodró és pszichedelikus, szívbe¬markoló és meghökkentő, s olykor még kacagásra is ingerlő.

Grzegorz Karnas - ének
Michał Jaros – nagybőgő
Sebastian Frankiewicz – dob
Lukács Miklós - cimbalom

Grzegorz Karnas az egyik legeredetibb lengyel jazzénekes, népszerűsége nemzetközi szinten is méltán növekszik. Pár éve megnyerte a neves francia Crest Jazz Vocal énekversenyt, a szintén francia Jazzman magazin a meghatározó európai énekesek közé sorolta, továbbá fellépett az ugyancsak nagy presztízzsel bíró London Jazz Fesztiválon.
Két éve, már négy lemezzel a háta mögött látogatott először Budapestre különleges hangszerelésű kvartettjével, melyben a két lengyel hangszeres - Adam Oleś (cselló) és Sebastian Frankiewicz (dob) - mellett a kivételesen tehetséges cimbalmos, Lukács Miklós képviseli a hazai színeket. A Jazzforum Budapest fesztiválon adott „elvarázsolt” kamarakoncertjük olyan jól sikerült, hogy a felvétel kiadása mellett döntöttek a BMC kiadóval.
A lemezt nem csak a The New York Jazz Record, hanem a francia Jazz Magazine is magasztalta, igazi nemzetközi siker lett. Az első találkozás óta eltelt időben, a további magyarországi és lengyelországi koncerteknek köszönhetően mélyült el az énekes és a cimbalmos zenei barátsága, így a BMC Records-szal közösen, valamint a Lengyel Intézet hathatós támogatásával az együttműködés folytatásáról döntöttek.
A cselló helyett ezúttal Michał Jaros nagybőgőssel kiegészülő négyesfogat februárban lemezfelvételt készített az Opus Jazz Clubban, s ennek az új, Vanga című albumnak a bemutatására kerül most sor.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink