Grund fesztivál - Csillebérc (2010. 06. 05.)

2010. 06. 01.

A Grund Klubhálózat 2010. június 5-én, szombaton, nagyszabású Országos Gyermekfesztivált szervez a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központban (1121 Budapest, XII. Konkoly Thege M. u. 21.).

A programra közel 6.000 gyereket várnak a szervezők az ország minden tájáról, s azokból a fővárosi kerületekből, akik maguk is szívesen vállalnak partnerséget a gyerekeknek szóló programok lebonyolításában.
A rendezvény 10.00 órakor kezdődik, s várhatóan 18.00 óra körül ér véget. Ebben az évben – összefogva a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületével – fantasztikusan gazdag zenei programmal várják a szervezők a kikapcsolódásra vágyó látogatókat.

10 magyar előadó, illetve népszerű együttes lép színpadra, többek között látható lesz: a Cairo és a Belmondo együttes, Caramel, Dred és Doris, Gallusz Nikolett, Jammie Winchester, Kefír, a Kozmix, Roy és Ádám, Tóth Vera + Tóth Gabi. A program keretében bemutatkoznak a Sztárpalánta Országos Tehetségkutató verseny legjobbjai is.

A fellépők mellett kézműves utca, felfújható élménypark, logikai-és népi játékok tere, bringafalva, sportjátékok, valamint játszóudvar várja az érdeklődőket.

A belépés díjtalan! 
További információ: www.grund.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink