Freakin’ Disco – „National Jazz Fuckers” premier és interjú

2016. 10. 17.

Ritkán születik új a magyar ég alatt mostanában. Most megszületett és miénk a megtiszteltetés, hogy a Dalok.hu-n mutathatjuk be.

A zenekar tagjai: Keresztes Gábor (billentyűk), Komjáti Áron (gitár), Csizmás András (basszus), Sipos Szabó Ágoston (dobok) több ismert előadó kísérő zenészei. Egyszer csak rájöttek, hogy többre képesek és megcsinálták a Freakin’ Discot. Az első albumuk ma debütál a Dalok.hu-n, október 20-tól elérhető lesz az összes ismert áruházban és platformon. Aznap játszanak a budapesti Aurórában. Használati utasítás: töltsd le a lemezt itt , hallgasd meg, aztán olvasd el az interjút.

Dalok.hu: Mikor, hogyan és miért alakult a Freakin’ Disco?

Freakin’ Disco: Első jamelős koncertünk 3 éve volt a Valyo parton. Mindannyian éreztük, hogy valami olyan történt, amiben még nagyon sok lehetőség van és olyan új irányokat mutatott, amerre már régóta szerettünk volna elindulni. Azt hiszem éreztük, hogy ebben a felállásban képesek vagyunk az elektronikus zene vegyészi pontosságú hangzását és a jazz improvizatív játékosságát és spontaneitását ötvözni. Trióban már régóta zenéltünk (Komjáti Áron, Szabó Sipos Ágoston, Csizmás András) és sokszor beszéltünk róla, hogy milyen jó lenne elektronikát is becsempészni a zenénkbe. Keresztes Gábor szintijeivel és dramatikus zenei gondolkodásával pont illett a képbe. Ő korábban főleg színházi zenéket írt és hiányolta, hogy másokkal közösen zenéljen. A koncert után éreztük, hogy megtaláltuk azt, amit már régóta kerestünk és elhatároztuk, hogy elkezdünk ezzel komolyan foglalkozni, így lett a Freakin' Disco.

Dalok.hu: Keveset koncerteztetek eleinte, most erős mozgolódás érződik a zenekar körül, egyre többen is beszélnek rólatok. Változott a hozzáállásotok a zenekarhoz?

Freakin’ Disco: Már a kezdetektől fogva közösen alkottunk számokat, felvettük az improvizációinkat és a jól sikerült részeket tovább gondoltuk, tovább gyakoroltuk. Nem tudtunk olyan gyorsan haladni, mint amennyire szerettünk volna és kevés volt egy-két gyors összejátszó próba az új számok begyakorlására, ezért voltak olyan számok, amiket a közönség előtt improvizáltunk. Ezekből rengeteget tanultunk, de a profi megszólalástól még nagyon messze volt. A lemez megszületésével összeállt egy nagyobb ívekben gondolkodó anyag, egy érettebb hangzás, ami nagyobb közönséget is képes megmozgatni, megszólítani. Ebben nagy szerepe van Kovácsovics Dávidnak is, aki a zenekar hangmérnöke. A zenénk erősen hangzáscentrikus, ezért nagyon fontos az ő szerepe. 

Összességében a hozzáállásunk nem változott, egyszerűen csak idő kell, hogy az építőelemek a helyükre kerüljenek. Azt is hozzá kell tenni, hogy egyelőre magunkat menedzseljük, ami szintén lassítja a folyamatokat, ebben is folyamatosan próbálunk fejlődni.

Dalok.hu: Sokirányú a zenétek, a lemezen mintha több együttest hallanánk. Mik a Freakin’ Disco fő inspirációi? 

Freakin’ Disco: A zenekarban nincs frontember, sem a színpadon, sem a próbafolyamatban. Mind a négyen ötletelünk, négy ember inspirációjából áll össze a nagy egész. Szeretünk sok hangzást egybeolvasztani, akár számokon belül is. Sokféle zenét hallgatunk, mint például hip-hop, pop, rock, klasszikus, népzene, de zenénkre a legnagyobb hatással talán a kortárs jazz és a kortárs elektronikus zene van. A zenekar neve egyébként egy John Scofield szám is, ami Up All Night c. lemezén található, érdemes meghallgatni...

Dalok.hu: Mit akartatok kifejezni a „National Jazz Fuckers” lemezcímmel?

Freakin’ Disco: Kárpáti Pál rendező barátunk találta ki ezt a nevet először a zenekarnak, aztán végül a lemez és az egyik szám címe lett. A zenénk stílus- és hangzásbeli határokat feszeget és az album címével is szerettük volna kifejezni. Ez egy hangos lemez, hangzása repetitív, nyers, vad, sokszor kemény. A hallgatókra bíznánk, hogy ezt hol találják meg a címben. 

Dalok.hu: Mi várható a közeljövőben? Koncertek, klipek, más?

Freakin’ Disco: Nyáron elkezdtünk egy új anyagon dolgozni és azt tervezzük, hogy télen a hideg elől a meleg próbaterembe menekülünk, ahol heteket, hónapokat tölthetünk az új szerzeményeken való munkával, aminek az eredménye egy új nagylemez lesz, de még az év elején szeretnénk kijönni egy 3 számos EP-vel. Közben a meglévő koncertanyagot sem hanyagoljuk el. Törekszünk rá, hogy a közönségnek és nekünk is friss maradjon. A közeljövőben, Juhász András jóvoltából vizuális tartalommal színesítjük koncertjeinket, hogy ne csak a hangzás, hanem a látvány is absztrakt, elvont formában repíthesse el a közönségünket a valóságból. Felvett anyagokból és saját készítésű animációkból hoz létre egy vizuális koncepciót, ami képes együtt lüktetni a koncerttel és le tudja követni az improvizációkat. Ebből már láttunk terveket, nagyon izgalmas lesz alig várjuk a végeredményt. Ezzel párhuzamosan több klip-ötleten is dolgozunk, reméljük ezt is minél hamarabb láthatjátok.

Most egy igazán intenzív időszak következik a zenekar életében. Igyekszünk úgy szervezni az életünket, hogy minél több idő jusson a Freakin' Discora. Egy viszonylag új zenekar esetében ez gyakran komoly döntésekkel, lemondásokkal is jár, de egy pillanatig sem bánjuk.  Nagy reményekkel várjuk, hogy hova fejlődik a Freakin' Disco.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink