Folytatódik a Backstage Fórum

2017. 09. 17.

A prezentációban szó esik majd az NKA-ról, a kulturális szervezésről, a Cseh Tamás Program működéséről és a kulturális vállalkozások szervezéséről is.

A Cseh Tamás Program zeneipari előadás- és beszélgetéssorozatának „Belépő” programja ezúttal is rengeteg, a sikeres zenekari működés szempontjából hasznos információval várja a zenészeket, menedzsereket, zeneiparban tevékenykedő szakembereket.

Az, hogy egy jól működő zenekar sikere a stabil alapokon is múlik, nem kérdés. De vajon mitől függ, hogy egy induló zenekar konfliktusokkal terhelt viták után széthullik, vagy az évtizedeken át tartó, közös munka során egy összeszokott csapattá alakul? Mit érdemes már az elején tisztázni annak érdekében, hogy elkerüljük a kenyértöréshez vezető helyzeteket és buktatókat? Erről beszél majd Rusz András és a The Luckies együttes a második blokkban.

A klubok és klubturnék nemcsak bevételt jelentenek, az ismertség és népszerűség növelése sem megy nélkülük. A soron következő Backstage harmadik előadásán sok mindent megtudhattok majd a magyarországi klubszíntérről. Ebben a legtapasztaltabb hazai szakember, Muraközy Péter lesz majd a segítségünkre, aki a VOLT Fesztivál, a veszprémi Expresso, az Akváriukm Klub szervezőjeként komoly tapasztalattal rendelkezik e téren - és a tapasztalatait meg is osztja majd a közönséggel. Akárcsak a panelbeszélgetés másik két résztvevője Likó Marcell, a Vad Fruttik énekese, valamint a zenekar menedzsere, Sasváry Zoltán (Sasa).

Ahogy minden eseményen, ezúttal is lehetőség lesz majd kérdéseket feltenni az összes előadónak. A belépés díjtalan, de a korlátozott befogadóképességre tekintettel regisztrálni kell az rsvp@csehtamasprogram.hu email-címen. A helyszín ezúttal is az A38 Hajó lesz.

Az esemény Facebook-oldala itt található.

Forrás: Csehtamasprogram.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink