Figyelem! Itt az alagút vége!

2008. 12. 01.
A TEMI Fővárosi Művelődési Háza AmatoRock Tehetségkutató Hang Versenyt rendez 2008. december 5-én
 
A TEMI Fővárosi Művelődési Háza céljául tűzte ki az ifjú tehetségek támogatását, segítését. Ma már nem elég a tehetség, sokszor szerencsére is szükség van az érvényesüléshez. Ehhez szeretne intézményünk hozzájárulni a 2008. december 5-én megrendezésre kerülő AmatoRock Tehetségkutató Hang-Versennyel. Az FMH- ban jelenleg is várjuk kitörni vágyó fiatalok jelentkezését, akik bemutatkozás céljából díjtalanul kaphatnak termet. Ide még érdemes pályázni, a tehetségkutatóra pedig eljönni és meghallgatni az ifjú talentumokat. Zenekarok és szólóelőadók egyaránt jelentkeztek, gyertek és hallgassátok meg őket, lehet, hogy megtaláljátok bennük azt, amit eddig egy zenekarban sem!
 
Program:
10.00 Megnyitó
10.30 - 18.00 Zenekarok bemutatkozása
19.00 Eredményhirdetés
 
 
A szakmai zsűri tagjai:
Ruprecht Vilmos a MyMusic főszerkesztője;
Izil (Borcsik Attila) az MR2-Petőfi Rádió zenei szerkesztője;
Egy főszervező a legnagyobb hazai fesztiváltól;
Horváth Ákos az FF Film & Music kiadó vezetője és
Czutor Zoltán előadó, zeneszerző, szövegíró
 
 
A verseny helyszíne:
TEMI Fővárosi Művelődési Ház, 1119 Budapest Fehérvári út 47.
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink