Férfi zenészek nyilatkoznak női zenésztársaikról

2017. 03. 08.

Nőnap alkalmából Szabó János barátunk korábbi körinterjúiban szereplő énekesnőknek kedveskedett: egy-egy velük közösen fellépő férfi előadót vagy zenekari tagot kérdezett meg arról, hogy mit szeretnek legjobban bennük.

Nikola Parov - Herczku Ágnes:

"A hagyományos népzene műfaji korlátai nagyban meghatározzák annak népszerűségét, a zenei piac általi elfogadottságát. Örök dilemma a hagyományos zenét művelők körében, hogyan tegyék vonzóbbá a hallgatóság számára az amúgy nyers, antológiaszerű műfajt. Nagyon fontos ebben az esetben, hogy a közvetítő (előadóművész) bír-e meggyőző – a színpadot és a közönség figyelmét is uraló –képességgel. Abban az új zenei környezetben is biztonsággal kell mozognia, amely eltér a hagyományostól, annak érdekében, hogy hozzáférhetőbbé váljon a közönség számára. A nyitottság, más műfajok ismerete és egymásra hatásainak ismerete és alkalmazása alapvető elvárás olyan előadótól, aki nemcsak a hagyományos, hanem annak fuzionált zenei stílusait is gyakorolja. És mivel ez általában közösségi (zenekari) elfoglaltságot jelent, elengedhetetlen az alkalmazkodni tudás, a kompromisszumkészség, a jó társaság, a humorérzék, a bizalom, a kiszámíthatóság – egyszóval azok a képességek, adottságok, amelyektől egy frontember és az őt kísérő zenésztársak teljes biztonságban érzik magukat a színpadon. A színpadról lejövet pedig tud a közönség, vagy az öltözőbe bekopogtató tisztelők nyelvén szólni, és alázattal fogadni a rajongásukat. Ezt szeretjük Herczku Ágiban!"

Ávéd János - Pátkai Rozina:

"Rozina nagyon kedves barát, jószívű, nagylelkű, nagyvonalú, szerény, alázatos, áldozatos a munkában, megértő, nyitott, kompromisszumképes."

Zoohacker (Palásti-Kovács Zoltán) - Fábián Juli:

"Barátként leginkább az őszinteségét. Ha valami bántja és azt érzi, kardinális nézetkülönbség van köztünk akár szakmai vagy magánemberi részről, mindig talál módot rá, hogy kibeszéljük a problémákat, és ne maradjanak belső tüskék. Továbbá azt az érzékeny figyelmességet, amivel megérzi, ha épp nem vagyok vidám passzban és pár érdeklődő kérdéssel már ki is zökkent a negatív állapotból.

Szakmai társként a maximalizmusát. Addig csiszolgatja a szöveget és a dallamot, míg ki nem préselte magából a lehető legtöbbet, amit ki lehet hozni az adott alkotásból. Valamint azt a különös lelkierőt és képességet, ami lehetővé teszi számára, hogy ha nehéz életszakaszban van is adott esetben, ez már a színpadon vagy a közönség számára nem érzékelhető. Egy csodálatos átlényegülésen megy keresztül, ahol már csak egy cél vezérli, hogy sugározzon az emberek felé, és gyógyítsa a mindennapjaikat azzal a csodálatos hangszínnel, zenei kreativitással és természetességgel, ami csak a legnagyobb előadó művészek sajátja."

Gyémánt Bálint - Harcsa Veronika:

"Veronikával még a legnehezebb pillanatokban is mindig össze tudunk tartani! Közeli barátom és kollegám, ráadásul remek omlettet készít!"

Tárkány-Kovács Bálint - Kész Petra (Tárkány Művek):

"Petra színes egyéniség és mint minden ember, ő is változik az idővel: más-más arcát mutatja különböző helyzetekben. Ha most, ebben a helyzetben kell kiemelnem néhányat, azt mondom: Petrában szeretem, hogy tettrekész, hűséges és korrekt. Máskor mást mondanék, mert nem csak ő, mint szemlélt, és én, mint szemlélő, hanem a helyzet, mint a szemlélődés maga is más lenne. Ki tudja hány lélek lakik az emberben?"

Szabó Csaba (Folkfonics) - Veni:

„Szász Venivel 3 nagyon szép dalt vett fel a Folkfonics együttes a tavalyi évben. (Lipicai labzom, Két karodban, De szeretnék). Veni egy különlegesen tehetséges fiatal énekesnő. Gyönyörű, finom, mélabús karakterű hangja azonnal felismerhető és tökéletesen illeszkedik a Folkfonics zenekar dalaiba. Nagyon szerettük a vele töltött munkában, hogy bátran és kreatívan nyúl bármilyen új zenei anyaghoz, nyitottan áll minden jó zenei ötlethez, amiket nagyon jó érzékkel valósít meg.”

Kosztin László - Takáts Eszter:

"Eszti egy különleges nő. Van stílusa, ami nem csak a dalszövegein keresztül hat az emberre, hanem már a megjelenésében is.  Szenvedélyes, magával ragadó, őszinte természetessége igazi kincs."

Balázs Gergely - Lovász Irén:

„Szeretem Irént a külső-belső szépségéért, a kedvességéért, az alázatáért, az emberségéért, a szakmai kiválóságáért, a kitartásáért, a céltudatosságáért. Nagyon szeretem az önzetlenségéért. Azért, hogy szép és stramm lányokat adott a világnak, hogy egy fantasztikus fiút szült, hogy nagy alázattal neveli és segíti őket. Szeretem az erejéért, ahogy szeretni tudja az őket körbevevő embereket, segítőket, kollégákat. Szeretem, ahogy szereti Istent.”

Winand Gábor - Elsa Valle:

„Hogy mit szeretek legjobban Elsa Valle-ban? Legelőször is azt, hogy párom az életben! No de a kérdés tudom, hogy a művészéletre vonatkozik. Elsával dolgozni, játszani bármilyen körülmények között vagy bármelyik formációval mindig egy hatalmas elegáns ajándékcsomag, amit ha kinyitsz, tele van finomabbnál finomabb meglepetésekkel. Tudod, hogy melyik dalt játszod és mégis a dalban magában egy nagy utazás veszi kezdetét, ahol Ő az idegenvezető. Sosem akarja, hogy kétszer ugyanúgy szólaljon meg a dal mondjuk egymást követő két napon. Egy zenész barátom úgy jellemezte Elsát, hogy „irányítja zenekarait, mint egy karmester”. És valójában tényleg az! Ha nem figyelsz rá, lemaradsz. Lemaradsz a varázsról, amit abszolút improvizatív módon az adott pillanatban megidéz. És ezt a mágiát a közönség is imádja: megérinti Őket. Állandó kreativitás, ami jellemzi egész lényét: legyen az zene vagy irodalom, hiszen ne felejtsük el, hogy zeneszerző, egyúttal saját dalai szövegírója. És nem utolsósorban, mint könyvíró is aktív.  Gondosan ügyel a színpadi megjelenésre is, ami nagyon fontos! Ebből a szempontból is állandóan frissül az elképzelése és még valami nagyon fontos: lemezei összes dalát saját maga szerzi, szövegei már súrolják a vers kategóriát,hangszereli dalait és az összes lemezének saját maga tervezte a designját! Azt gondolom, hogy mióta szerencsém van Vele formációiban részt venni, zenei gondolkodásába beavat engem és ezáltal nagyon sok mindent tanultam tőle, amit próbálok kamatoztatni saját fejlődésemben. Nos mindezt nagyon szeretem benne és mélységesen tisztelem érte!"

Szabó János

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2025. 01. 17.
Bővült a Budapest Ritmo már bejelentett fellépőinek sora: magyar kultbanda, dél-olasz transz és autentikus cigányzene, valamint Lorca-verseken pallérozott női duó
2025. 01. 14.
Ha nem is szándékosan, de az Igazából szerelem című film záró jelenetét idézi Temesi Berci új dalának klipje.
2025. 01. 14.
A Fekete Zaj Fesztivál a Mátra hangja projektje keretében hanghullámokká alakította a Mátra domborzati formáit, hogy bárki megszólaltathassa a valódi Fekete Zaj hangot...
2025. 01. 12.
Alig van más olyan nemzet, amelynek zenéje olyan erősen jelen van Magyarországon, mint a délszláv. Vujicsics, Besh o droM, Söndörgő és sok más itthoni zenekar játssza a déli szomszédok zenéjét, és nagyobb népszerűségnek örvend, mint az eredetik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink