Eső a Dunakanyarban - Szesztay Dávid négy számos koncertfelvétele

2020. 12. 19.

A nemrég bezárt verőcei Forrás kávézó fő okozója a Dunakanyar divatba jövetelének. Most egy melankolikus igényes koncerttel búcsúzunk tőle. A kávézó teraszán játszó zenekar mögött folyó Duna a legjobb vizuális kíséret ehhez a zenéhez. A börzsönyi erdő bevágott képei lágyan erősítik a dalok hatását. 

Szesztay Dávid zenész/zeneszerző neve ismerős lehet a Kiscsillag zenekarból vagy a Santa Diver nevű jazz formációból, de számos film és színházi zene is fűzódik a nevéhez. 2018-óta koncertezik és jelentet meg dalokat szólóelőadóként is. Most egy live sessionnel jelentkezett, amit még szeptemberben rögzített zenekarával Verőcén a Forrás Irodalmi Kávézó teraszán, közvetlenül a Duna mellett. 

"Annyira szép ez a vidék, hogy úgy éreztem kár lenne csak minket filmezni ahogyan zenélünk, úgyhogy megkértem Kiss Gergőt, aki a képfelvételeket és az utómunkát is csinálta, hogy használjon felvételeket a környékről is. Így is tett, számos drón és lassított felvételt készített a Dunáról, a Börzsönyről és a környező vidékről, szerintem nagyon szép lett a végeredmény." 

Négy dalt játszottak el, ebből kettő (Fekete, Késő) szerepel majd Dávid márciusban megjelenő új lemezén, az Elindul és a Jóbarát című dalok a Dalok bentre debütáló albumáról vannak, amik közül az elsőhöz Lovasi András írt szöveget. 

"Az új lemez jövő év elején fog megjelenni, színesebb, bátrabb lesz, mint az első nagyon várom már, hogy végre befejezzem, az utolsókat simítom rajta." 

Dávid eddig megjelent lemezeit ITT tudod letölteni.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink