Elefánt klippremier és őszi turné az Analog Balatonnal

2018. 10. 21.

Felpörgött világban megtalálni önmagunkat – alapvető, ám mégis bonyolult kérdés áll az Elefánt legújabb, Micsoda című dalának és klipjének középpontjában. A zenekar legfrissebb anyagával indul őszi turnéra október 19-én, melyen a Hangfoglaló Program előzenekari pályázata révén az Analog Balaton kíséri őket.

A nyári koncertek között, gondolván az őszi időszakra, az Elefántnak alkalma volt alkotótáborba vonulni. Itt született meg a Micsoda című dal is, amely a legalapvetőbb, ám mégis legbonyolultabb kérdést feszegeti: Ki vagyok én? Vannak élethelyzetek, pillanatok, amikor az ember nem nagyon találja magát a világban, elveszti lába alól a talajt, és nehezen szedegeti össze széthullott darabjait. Ezt a pillanatot és érzést önti dalba a zenekar, és ezt az érzést igyekeztek a Launching Gagarin Records & Management gondozásában megjelent klippel is még inkább alátámasztani.
„Valamiféle furcsa, önmagunkkal való meghasonulásról szól a dal. A talajnélküliségtől meghasadó tudat őrületét fejtegeti egy önmagunkkal folytatott belső párbeszéd formájában. Ezt az állapotot illusztrálja a zene a szöveggel oda és vissza. Mondanám, ha műértőnek akarnék tűnni. De leginkább fogalmam sincs” – mondja Szendrői Csaba a zenekar frontembere.

A dalt először az október 19-i A38-as single bemutatón hallhatja a közönség, amelyet rá egy napra, október 20-án megismétel a csapat. Ezután pedig hatállomásos vidéki turnéra indulnak az Analog Balaton kíséretében. Ahhoz, hogy ez az együttműködés megvalósulhasson a Hangfoglaló Program Előzenekari Alprogramjának pályázata révén kapott támogatás segíti az Elefántot.
Az Előzenekari Alprogram keretében olyan együttesek pályázhatnak, akik koncertjeiken könnyűzenei műfajú, élőben megszólaló előzenekarokat léptetnek fel. Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának legújabb, ötödik évadára meghirdetett pályázatára egyébként jelenleg is lehet jelentkezni. Az NKA honlapján keresztül október 24-ig várják a pályázatokat.

Elefánt őszi turnédátumok:
• Október 19-20. – Budapest, A38
• Október 26. – Miskolc, Helynekem
• Október 27. – Pécs, PécsiEst Café
• November 9. – Dunaújváros, Galéria Jazz Klub
• November 16. – Zalaegerszeg, Keresztúry VMK
• December 15. – Szombathely, Cinema Café
• December 22. – Nyíregyháza, Club Hollywood
 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
2025. 06. 02.
Egy hét zene, globális ritmusok és improvizáció a Balaton partján! Jammelj, tanulj és fejlődj amerikai, magyar és balkáni top zenészekkel!
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink