Egy zenefanatikus lány, egy biztonsági őr és egy Dr. Csont-rajongó nyerte az országos kvízversenyeket

2021. 05. 17.

Két nagyszabású kvízverseny, a Nagy Diák Zenei Teszt és a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt döntőjét rendezte meg Budapesten a DUE Médiahálózat. A két fináléba 33 ezer játékosból jutottak be a legjobbak, és három győztest hirdettek. A nyertesek az elmúlt években alaposan megdolgoztak a sikerért. Mindegyik döntőt élő streamen követhette a közönség.

Elsőként a Nagy Diák Zenei Teszt döntőjén mérte össze tudását 11 fiatal. Kortárs magyar zenei és szerzői jogi témájú kérdésekre kellett válaszolniuk. A versenyt végig Vargha Zsófia Nóra vezette, majd meg is nyerte. A tizenegyedikes budapesti diák virágkötőnek tanul, a sulin és az alváson kívül mindig zenét hallgat.
- Zenével kelek és fekszem, tanulás és futás közben is a Spotify megy nálam, közel 5000 dalt kedvelek. Naponta átlagosan 14-15 órát hallgatok zenét - árulta el Zsófia. - A pandémia előtt sokat jártam koncertre, fesztiválra, megvolt a havi 6 este. Sokat jött velem apukám, aki nagy bulizó. Két nagy kedvencem van, az Esti Kornél és a Margaret Island, de szeretem még a Halott Pénzt, ByeAlexet és a Carson Comát is.

Zsófi győzelmének köszönhetően egy 300 000 forint értékű, okostelefonból, fejhallgatóból és hangszóróból álló ajándékcsomaggal térhetett haza.
A Nagy Diák Zenei Teszt azzal a céllal jött létre, hogy a fiatalok körében egyedi, rendhagyó és edukatív formában népszerűsítse a magyar könnyűzenét, a jogszerű zenefogyasztást, valamint megismertesse a szerzői jogok pozitív szerepét és jelentőségét. A program fő támogatója a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért, valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO).

Rövid szünet után két korcsoportban zajlott a Nagy Bűnmegelőzési Teszt döntője, immár negyedik alkalommal. Először a 14-18 éves korosztály 6 legjobb játékosa mérkőzött meg egymással. A showműsorban többek között a droghasználat büntethetőségéről, az online és a való életben elkövetett bántalmazásról és a bűnszervezet fogalmáról kellett bizonyítaniuk tudásukat a játékosoknak. A versenyt a győri Baksa Kálmán Gimnázium egyik végzős tanulója, a Bőnyről érkező Gábriel Bálint nyerte. A játék sajátossága volt, hogy a résztvevők egymás elől pontokat rabolhattak, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy Bálint három rablással tett szert behozhatatlan előnyre a Bűnmegelőzési Tesztben. Győzelmét azzal magyarázta, hogy rengeteget olvas, sokat tanul az iskola ifjúságvédelmi felelősétől, és a Dr. Csont bűnügyi sorozat szinte összes részét látta.

A 19-22 éves korosztályban a kaposvári Török Bertram állhatott a dobogó tetejére. Szerinte azért lett első, mert van már bűnüldözési tapasztalata, ugyanis az érettségi előtt kötelező 50 órás társadalmi munkát a polgárőrségnél végezte. Intézkedett lopás, garázdaság és halált okozó ittas vezetés ügyben is. Jelenleg biztonsági őrként dolgozik. 

A DUE Médiahálózat által indított Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt célja, hogy a diákok el tudják kerülni azt, hogy áldozattá, netán elkövetővé váljanak. Fontos, hogy felismerjék a fiatalok a rájuk leselkedő veszélyeket, és megtudják, mi a különbség a csíny és a bűncselekmény között. A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával jött létre.
A döntők visszanézhetők a www.nagydiaktesztek.hu oldalon 

További információ: www.due.hu
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink