Düki feat. Skeeny Boy: Turn Me On

2013. 10. 01.

Végre Magyarországon is van egy Chris Brown és Jason Derulo szintű polihisztor, aki fantasztikusan táncol, énekel és szórakoztat, egy igazi entertainer! A hanoi születésű Düki – aki először 2009-ben, a Bad Boys tagjaként lépett ki a reflektorfénybe a Csillag születik színpadán – megszállottja mindennek, ami művészet, hiszen rajzszakos gimnáziumban végzett, tánctudására a Megasztár egész stábja hagyatkozott a legutóbbi évad során, zenei tehetsége pedig már 11 éves korában megmutatkozott. Akkoriban még a gabonapehely mellé kapott ajándék szoftverrel készített zenét, főként a hip - hop műfajában, most viszont már a pop, dance és r’n’b felé is bátran kacsingat. Az énekes büszkén hirdeti, hogy semmilyen zenei előképzettsége nincsen, mindent, amit tud, autodidakta módon sajátított el, így hozta létre saját, színvonalas, egyedi produkcióját is. Tehetségét pedig hivatalosan is elismerték, hiszen 2011-ben jelölték Bravo OTTO és VIVA Comet díjra „Legjobb Új Előadó” kategóriában, majd 2013-ban már „Legjobb Férfi Előadó” kategóriában indult a Comet-gömbért. Emellett pedig „A Dal” című műsorban is sikert könyvelhetett el, hiszen Puskás Peti dalának, az „Amíg a tűz ég” című felvételnek Düki az egyik szerzője. Legújabb dala, a „Turn Me On”, modern, lüktető és táncolható – nemzetközi szintű zene. A rap betétet Skeeny Boy adja elő, aki a szintén a Magneoton repertoárjába tartozó „Cloud 9+” MC-je. Hamarosan a maxihoz tartozó klip is látható lesz az oldalunkon. A videó fantasztikus koreográfiáját természetesen Düki találta ki, emellett a videó különlegessége, hogy egyetlen snittel készült, nincs benne vágás, így aztán még nagyobb elismerés illeti az egész stábot!

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink