Djabe - New Dimensions Update (Live)

2017. 11. 15.

A Djabe zenekar 2016 októberében megújult formációval állt színpadra. Égerházi Attila az együttes alapítója és Barabás Tamás a zenei vezetője a tőlük megszokott igényességgel frissítették fel a csapatot. A doboknál a nemzetközi szinten is több szakmai elismerést elnyert, valamint Artisjus-díjas és Grammy-díjra jelölt Kaszás Péter ül, aki jelenleg is Al di Meola együttesének dobosa, immáron hetedik éve. A Djabe régi-új tagja, Koós-Hutás Áron többszörös díjnyertes trombitás, aki 2008- és 2010 között rendszeresen szerepelt a zenekar koncertjein. Elsősorban Kovács Ferenc helyetteseként lépett fel a zenekarral, de 2010 után együtt is játszottak koncerteken. A billentyűknél a hazai jazzélet kimagasló zongoristája, az Artisjus-, eMeRTon- és Erkel-díjjal rendelkező Nagy János hallható, aki rengeteg kiemelkedő nemzetközi és hazai művésszel dogozott már együtt. A lemezfelvétel az új felállás legelső koncertjén készült 2016. október 26-án a Columbus Jazz Klubban. A közönség meggyőződhetett a Djabe friss formációjának kvalitásairól. A koncertről soksávos analóg felvétel készült, melyet a világszerte elismert hangmérnök, a zenekar basszusgitárosa Barabás Tamás kevert ki. Az analóg mesterszalagokat a gyártáshoz a zenekar gitárosa Égerházi Attila készítette el. Az előadás alkalmával a zenekar Best Of jellegű műsort játszott átfogva a Djabe 21 éves repertoárját.

Az albumot itt tudod letölteni. Ugyanitt megtalálod a zenekar összes lemezét, köztük egy párat hi-res flac formátumban, amely a CD minőségnél jobb audió élményt kínál.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink