Дeva az első magyar női előadó, aki elnyerte az EU rangos könnyűzenei díját

2022. 01. 21.

Újabb hazai előadónak ítélték oda a Music Moves Europe Talent Awards (MMETA) díját. A Harmed 2020-as sikere, illetve a díj elődjének számító European Breakthrough Award 2006-os nyertese, a Heaven Street Seven után 2022-ben a Дeva/Deva néven alkotó Takács Dorina a harmadik magyar díjazott az Európai Unió által életre hívott tehetséggondozó program történetében.

A MMETA célja több európai könnyűzenei szervezettel összefogva, hogy anyagi és szakmai segítséget nyújtson azoknak az európai előadóknak, akik a nemzetközi áttörés küszöbén állnak. Az idei 15 jelöltet – köztük Дevát – még novemberben jelentették be, az öt kategória díjazottját pedig a hagyományoknak megfelelően a Groningenben rendezett Eurosonicon, a nemzetközi zeneipari fesztivál keretében jelentették be január 20-án.

Az eseményt idén a járványhelyzet miatt csak online közvetítették, de Дeva személyesen vette át a 10 ezer eurós támogatással és szakmai továbbképzési lehetőséggel járó elismerést.

A MMETA rangos díjnak számít a szakmában, hiszen a korábbi jelöltek és nyertesek között több komoly nemzetközi karriert befutó előadót (Adele, Rosalía, Fontaines D.C., girl in red, Dua Lipa, Mumford and Sons) is találunk. A zsűriben olyan elismert szakemberek döntöttek a díjakról, mint a KEXP legendás műsorvezetője, Kevin Cole, a madridi Mad Cool Festival booking menedzsere, Cindy Castillo, vagy a BBC Radio 1 egyik legismertebb arca, Gemma Bradley.

A MMETA díja újabb komoly mérföldkő Дeva eddig is ígéretes karrierjében. A népzenei elemeket elektronikával keverő előadó egyik kislemeze (Unglitched) januárban a nap dala volt a zenerajongók körében világszerte rendkívül népszerű, seattle-i KEXP rádióban. Дeva 2021-ben tagja volt a Hangfoglaló Program induló előadókat támogató programjának, és a hazai szakemberek már ebben az évben az egyik legexportképesebb magyar zenei produkciónak szavazták meg. Legfrissebb lemeze épp a díj napján, január 20-én jelent meg Csillag címmel a Move Gently kiadónál. A lemezbemutató koncert január 29-én lesz a Trafóban.

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 11. 28.
Mintha megtörtént volna a generációs váltás a magyar jazzben. Új, magabiztos nemzedék jött, tisztelik a hagyományokat, de nem tartják be a stílusok közötti határokat. Egyik képviselőjük Orbay Lilla
2024. 04. 12.
Csordás Gábor zongorista az eddigi legnagyobb magyar érintettségű ázsiai jazz-turnéra indul, április 15-27 között Kínában és Japánban összesen kilenc koncerten lép fel.
2024. 04. 02.
A Hub for the Exchange of Music Innovation (HEMI) 10 közép- és délkelet-európai zenei szervezet kezdeményezése, amelyet az Európai Unió Kreatív Európa Programja társfinanszíroz 5 évre.
2024. 04. 02.
Megjelent az új Besh o droM lemez, amelyen a már megszokott balkáni virtuóz dalok mellett gypsy swinget hallunk eszperantó énekkel, marokkói dallamokat és egy Bródy János feldolgozást. Mindezt még rockosabban és nagyon beshodromosan.
2024. 03. 31.
A Konyha zenekar több szerzeménye kelt már önálló életre és lett kapaszkodó emberek életében, a legnagyobb ilyen jellegű utat a Fábián Juli emlékére írt "Földrevaló" című daluk járta be.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink