Dalriada klip -és dalpremier: Trianon 100. évfordulójára érkezett az Ezer csillag

2020. 06. 08.

A trianoni békediktátum 100 éves évfordulója alkalmából mutatta be legújabb dalát az ősszel érkező "Őszelő" lemezről a Dalriada. Az "Ezer csillag" egy ballada, ezúttal Szabó Gergely (zongora) mellett a zenekarral már hosszú évek óta együtt dolgozó Fajkusz Banda muzsikusai, Fajkusz Attila (hegedű), Szőke Ernő (nagybőgő) és Szőke Gergely (brácsa) kapták a hangszereknél a főszerepet ebben a tradicionális, tisztán autentikus népzenei elemekkel megszólaló közös produkcióban. 

Dalriada - Ezer csillag (Hivatalos videoklip)
youtu.be/Or5l3HovzsM  

Ficzek András énekes-gitáros az új dalról:
"Az első világháborút lezáró trianoni békeparancs száz éves évfordulójának emlékére íródott az Ezer csillag című dalunk, amelyet az új lemez egy különleges tételeként most megosztunk Veletek. A dal mindent elmond helyettünk is. Fogadjátok olyan szeretettel, ahogy mi készítettük!

Nyilván minden éremnek két oldala, és minden népnek saját igazsága van, mi ezt nem is kívánjuk elvitatni, az Ezer Csillag nem is valaki ellen íródott, hanem a mieinkért, értünk. A könnyek felszáradnak, a zokogásból sóhaj lesz, az idő kerekei könyörtelenül járnak, de a múltunkat, történelmünket senki nem veheti el tőlünk, az pedig arra tanít minket: ÖSSZETARTOZUNK!" 

A Dalriada megalakulása óta Magyarország vezető folk metal zenekara, az elmúlt több, mint 15 éves pályafutásuk során zenéjükben egyedülálló módon ötvözik a magyar népzenei elemeket és hangszereket tradicionális, dallamos metallal, vegyes női-férfi énekhanggal. Arany János balladáinak 2009-ben egy egész lemezt szenteltek, az Arany-Albumon 8 szerzeményt zenésítettek meg 13 tételben. Idén már a tizedik nagylemezük érkezik, és az elmúlt években komoly nemzetközi ismertségre is szert tettek; Európa, sőt, világszerte adják elő anyanyelvükön dalaikat, népszerűsítik hazánk kultúráját, visszajáró fellépői a legnagyobb európai metal fesztiváloknak, turnéztak Japánban, és a Karib-tengeren hajózó óceánjárón zajló 70 000 Tons of Me¬tal fesztiválon is. Tavaly áprilisban a feröer-szigeteki Týr vendégeként járták be Európát, ezt idén szeptember-október folyamán pedig a tervek szerint megismétlik. 

"Napra pontosan száz éve kényszerült Magyarország aláírni az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot, amely a puszta tények tükrében a következőket jelentette / jelenti hazánknak:
- Elveszett az ország területének kétharmada, 67%-a.
- A termőföld, a vasút- és úthálózat, az ipar kétharmada.
- 3,3 millió magyar került idegen fennhatóság alá, kényszerült kisebbségi létbe, akik sem népszavazással, sem semmilyen más módon nem nyilváníthatták ki szándékaikat.
- A létrejövő utódállamok területén rekedt több milliós magyarság azóta sem élvez sem kulturális, sem területi autonómiát, nyelvhasználathoz, kultúrához fűződő jogait minden létező adminisztratív eszközzel korlátozzák, asszimilációja statisztikai értelemben is vitathatatlan, a békeszerződésben vállalt kisebbségi jogok garantálása ellenére." - tette hozzá András a Trianoni békediktátum évfordulójával kapcsolatban. 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink