CSTP a Budapest Music Expón

2016. 09. 28.

Idén október 7-9. között rendezik a legnagyobb hazai könnyűzenei kiállítást és vásárt, a Budapest Music Expót. A változatos programokat a Cseh Tamás Program is színesíti: könyv- és mobilalkalmazás-bemutatóval illetve talkshow-val készül, valamint a sikeres pályázás titkaival vértezi fel a jövő zenészeit és minden érdeklődőt.
A Hungexpón a Halk Csarnokban áll majd a Cseh Tamás Program kiállítói standja, ahová mindhárom nap érdemes lesz ellátogatni. Az Expo ideje alatt a stand végig nyitva áll azok előtt, akik a Program egészéről szeretnének tájékozódni, megvásárolhatóak lesznek a CSTP gondozásában kiadott könyvek, az Induló Zenekari Alprogram sikeres előadóinak anyagaival is találkozhat a közönség, illetve külön színpad ad otthont a Program megvalósítóinak részvételével rendezett pódiumbeszélgetéseknek.
Október 7-én, pénteken 15.00 órától a Cseh Tamás Program két éve és a harmadik évad tervei című előadásával Bajnai Zsolt, a Program megvalósításáért felelős Kollégium vezetője kalauzolja a CSTP világába azokat, akik közelebbről is megismerkednének az elmúlt esztendők legmeghatározóbb könnyűzenei programjával. 16.00 órától pedig Doncsev András, az NKA alelnöke és Vizkeleti Andrea főtanácsos, az NKA Bizottságának titkára avatják be az érdeklődőket a sikeres NKA-pályázatok titkaiba.

Forrás: Csehtamasprogram.hu

Szombaton és vasárnap önálló programokkal jelentkezik a Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja: szombaton 15.00-16.00 között Dénes József „Dönci” Szökésben című könyvének bemutatójára kerül sor, a kötetről Legát Tibor, egykori zenésztárs, és Vass Norbert, a könyv szerkesztője beszélgetnek majd. Ezután Csatári Bence történész faggatja Török Ádámot, a Mini frontemberét 16.00-17.30 között az Azok a régi csibészek Extra című szórakoztató programon.
Vasárnap kiderül, hogyan éri el a huszonegyedik század a magyar könnyűzene ikonikus helyszíneit: 13.30-14.00 között lesz a poptörténeti tanösvény mobilalkalmazás bemutatása. A poptörténeti tanösvény koncepciójáról Vass Norbert számol be, az applikációt Márkus Zsolt László, az MTA SZTAKI e-learning osztályának vezetője mutatja be.
További információ a Budapest Music Expo honlapján és a CSTP Facebook-eseményoldalán található.



 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink