COVID-kompatibilis nemzetközi előadói pályázatot hirdetett a Hangfoglaló Program

2020. 12. 13.

A külföldi koncertek mellett hangsúlyt kapott a nemzetközi PR-kampány és nemzetközi szakmai együttműködés dal- és lemezkészítés nemzetközi producerrel
Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma idén is megjelentette a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjának éves nagy pályázatát, amely hazai könnyűzenei produkciók nemzetközi jelenlétét ösztönzi. Pályázatonként másfél millió, összesen 100 millió forint igényelhető január közepéig exportirányú tevékenységekre, turnéra, PR kampányra és szakmai együttműködések megvalósítására.
A december 7-én megjelent felhívás értelmében a Hangfoglaló Program új, a nemzetközi érvényesülést elősegítő pályázatára január 19-ig lehet beküldeni az anyagokat. 

A COVID-19 pandémiára való tekintettel az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Kollégiuma az idei pályázat szövegezésén jelentősen alakított, azzal a céllal, hogy az exportképes produkciók adott esetben 2021-ben turné nélkül is jelen tudjanak lenni a számukra fontos nemzetközi célpiacokon.

A pályázható tevékenységek közé tartozik a nemzetközi PR-kampány, szakmai együttműködések kialakítása (vendégszereplés, koncert, koncertsorozat, turné, marketingkampány, szakmai eseményekre előre gyártott videóanyagok készítése, dal- és lemezkészítés nemzetközi producerrel), és nem utolsó sorban (amint ezt a járványhelyzet újra megengedi) nemzetközi turné egyaránt. A Kollégium 100 millió forintos keretet állapított meg a pályázatra.
Bali Dávid, a HOTS – Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda vezetője a felhívás kapcsán elmondta: „Ahogy a COVID-19 pandémia már háromnegyed éve jelen van a mindennapjainkban, úgy a könnyűzenei exportnak is új irányokat kellett találnia ahhoz, hogy ha turnézni nem is lehet, legalább média- és digitális jelenlétet biztosíthassunk a magyar könnyűzenének azokon a piacokon, ahonnan eddig is a legnagyobb érdeklődés érkezett. Míg évközben oktatási és mentorálási, valamint PR-alapú jelenlétet igyekeztünk biztosítani Nagyová Lucia koordinálásával, úgy a Hangfoglaló Program exportpályázata is kinyitotta az ollót abban az értelemben, hogy ne pusztán a turnézás lehetőségéről, hanem olyan stratégiai gondolkodásról szólhasson, ami adott esetben koncertek nélkül is tervezhetővé tesz egy lemezkampányt egy-egy célországban.”

A pályázat teljes szövegét ITT találod.

Forrás: Hangfoglalo.hu
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink