Compact Disco – Van az úgy

2016. 02. 14.

A „Van az úgy” a zenekar negyedik magyar nyelvű dala. „Teljesen természetesen megy már magyarul az éneklés, a „Te meg én” című dalunknál még furcsa volt picit, de mostanra abszolút megszoktam” – mondja Walkó Csaba, a frontember. – „Folytatjuk a munkát, már több dalunk is alakul, tehát készítjük az újdonságokat a közönségnek.” A magyar szövegnek az is jellemzője, hogy hazánkban többen értik, mint az angolt. Ám a zenekar nem arról híres, hogy szájbarágós, egyértelmű szövegeket írna – magyarul sem. „Alapvetően nem szeretném megmondani, hogy számomra miről szól a dal, hiszen a lényeg az, hogy a befogadó mit ért, mit érez ezzel kapcsolatban. Eddig azok, akikkel erről beszéltem, nagyon érdekes értelmezéseket adtak, és ez így jó.” – magyarázza Pál Gábor billentyűs. A „Van az úgy”- hoz készült videó egy image klip lett, melyben egy táncosnő – Hajdú Laura – táncban jeleníti meg a dal által közvetített érzéseket, hangulatot, a zenekar pedig zenél. „Próbálkoztunk mi már bonyolult forgatókönyvű, nagy költségvetésű klippel is, de azt vettük észre, hogy nem feltétlenül ez kell a közönségnek” – meséli Lotfi Begi, a zenekar DJ-je. – „Kiskutyák, kisbabák vagy szép lányok kellenek (nevet). Viccet félretéve, mi most egy gyönyörű széplányt választottuk főszereplőül.”

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink