Budapesten a régió zeneipara: itt a BUSH

2016. 10. 20.

A legjobb kelet-közép-európai bandák, zeneipari szakemberek, menedzserek és bookerek találkozóján a kapcsolat- és a piacépítésre egyaránt lehetőség nyílik. A 2016-ban először megvalósuló, egyedülálló fesztivált a Cseh Tamás Program is támogatja.
Az idén alapított BUSH a régió könnyűzenéjének olyan színterévé válhat, ahol a kelet-közép-európai országok zenei kultúrája és zeneipara egymást kölcsönösen megismerhetik, gazdagíthatják, és együttes erővel a világ zenei térképén is markánsabb helyet foglalhatnak el. A november 16-18 között megrendezett showcase-fesztiválon olyan neves, hazai és környékbeli országokból érkező zenekarok lépnek színpadra, mint például Dena (BG), Brodka (PL) Jimmy Pé (SK), Mayen (CZ), a Koala Voice (SI), a Coals (PL), a Sinoptik (UA) vagy az Otherside (RO), a legfrissebb magyar könnyűzene krémjét pedig az Iamyank Live Band, Volkova Sisters és a Gustave Tiger képviseli. A konferencián a regionális piac aktualitásairól, lehetőségeiről és jövőjéről szóló beszélgetésekre, tréningekre, előadásokra, workshopokra is sor kerül, a részletes programról itt tájékozódhatnak az érdeklődők.

Forrás: CSTP

A CSTP Nemzetközi Piacra Lépést támogató alprogramja keretében 5 millió forinttal támogatta a fesztivál szervezését, illetve a közeljövőben egy meghívásos pályázat révén a Program révén száz jegyet kíván biztosítani zeneipari szakembereknek.
„A Cseh Tamás Program támogatás fontos hozzájárulás a BUSH megvalósításához, főleg az idei pilot évben. Egy ilyen fesztivál költségvetésében az infrastukturális és kommunikációs költségek mellett a nemzetközi kiemelt vendégek beutaztatása és vendéglátása komoly költségteher, mely vendégek nélkül viszont nem lehet igazi presztizse egy ilyen rendezvénynek. A másik terület, hogy a Cseh Tamás Program révén a hazai szakma egy meghatározó része akkreditációs költség nélkül fog tudni bejutni a rendezvényre, ami elősegíti, hogy a hazai szakma minél közvetlenebbül és többet profitáljon ebből a régiós rendezvényből” – fogalmazott Salamon Gergő szervező. A Program nemcsak anyagi és szakmai segítséget, de promóciós támogatást is nyújt a nagyszabású rendezvényhez: a szeptemberi Reeperbahn Fesztiválra, Hamburgba utazó delegáció támogatásának egyik feltétele volt a BUSH külföldi promótálása.
Salamon Gergő így foglalta össze várakozásait a BUSH-sal kapcsolatban: „Az idei egy pilot év, de már most látszik, hogy nagy az érdeklődés a régióban a kezdeményezés iránt. Egy kifejezetten régiós ügyekkel foglalkozó szakmai konferencia még nem tudott megszületni eddig, és a szakma reakcióit látva ez egy komoly hiánypótló rendezvény lehet. A magyar közönségnek és szakmának is új lehetőségeket hozhat a rendezvény, hiszen olyan zenekarok lesznek jelen, akik nem csak hazájukban, de a nemzetközi piacon is jeleskednek, és ritkán járnak turnén Magyarországon. A hazai szakma számára pedig komoly fegyvertény lehet, hogy nem csak a régió kulcsszereplői, de az európai szakma fontos szereplői is 2-3 napon keresztül Budapesten lesznek. Nem csak az előadásokon és a speed meetingeken lehet velük majd találkozni, hanem a koncerteken és a Budapest belvárosi kultúrközegben is.”

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink