Budapest Folk Fest

2012. 05. 02.

A fesztivál MÜPA-ban kezdődött egy Lajkó koncerttel, utána május 9-12 között folytatódik, a Fonó Budai Zeneház mellett és további három budapesti helyszínen. (Kobuci Kert - Assisi Szent Ferenc Templom - Bakáts téri templom -  Allee Színpad.)

Május 9-én, szerdán, az Utolsó Óra táncház fesztiválra hangolt változata jön, ahol a fiatal népzenész generáció egyik nagyon figyelemre méltó csapata, a Buda Folk Band lesz a házigazda, és a székelyudvarhelyi Keleti Szél Szabadcsapat teszi igazán autentikussá és egyedivé a programot, ami vélhetőleg hajnalig tart majd.

Május 10-én, csütörtökön, a „muzsikásos” Porteleki László és családi zenekara, a Poros kezdi az estét, majd Boris Kovač & David Yengibarjan mutatja be közös lemezét, végül a Tóth Viktor Tercett zárja a napot.

Május 11-én, a Fonóban a Tamburland, egy autentikus újvidéki tambura zenekar vezeti fel a Berka együttes moldvai és a Felvonó Zenekar vonós táncházát, amire minden bizonnyal ismét több száz fiatal és kevésbé fiatal táncos lesz kíváncsi, hisz ők tartják manapság a város talán legnépszerűbb és legsikeresebb táncházát.

A fesztivál zárónapján, szombaton, már délelőtt indít a Szászcsávási nappal, amely keretében a két legenda, a Szászcsávási Férfikar, Szászcsávási Zenekar tart egész napos változatos műsort, majd későn este, a szászcsávási táncházzal párhuzamosan a Franciaországból érkező, mongol, bolgár és francia tagokból álló Les Violons Barbares és a magyar folk-bluest játszó Mississippi Big Beat - akik egyúttal ekkor megjelenő lemezüket is bemutatják - a Tékás, Lányi Gyurival kiegészülve nyit a világzene felé a Fonó Budai Zeneházban.

Május 10-12 között, délutánonként az XI. kerületi Allee bevásárló központ mellett is megnyílik egy színpad, ahol a fesztivál résztvevői is megfordulnak egy-egy rövidebb, az esti programra ráhangoló műsorral.

A Bakáts téren található Assisi Szent Ferenc Templom három fontos koncertnek ad majd helyszínt.
Május 10-én Herczku Ágnes új lemezét (Tüzet viszek) mutatja be, másnap a Muzsikás együttes és a Szászcsávási férfikar hallható ebben a különleges miliőben, s végül szombaton, Lukács Miklós - Balogh Kálmán cimbalom duó (vendég: Dresch Mihály szaxofon) koncertje következik.

Péntek este nyolckor, az óbudai Kobuci Kertben a Csík Zenekar koncertjével kezdjük a fesztivál lezáró eseményeit, majd ezt követően indul el a harminc órás Folk Maraton, melynek keretében egy tucat folk zenekar húzza megállás nélkül a talpalávalót.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink