Bogi: „Feels So Right”

2014. 08. 15.

A 17 éves győri Bogi új klipje épp hogy csak nyilvánosságra került, de máris nagy népszerűségnek örvend! Az énekesnőt év elején „We All” című dalának köszönhetően ismerte meg a közönség, mely A Dal 2014 döntőjéig jutott. Bár végül nem Bogi képviselte hazánkat az Eurovízión, a felvétel osztatlan sikert aratott, és az idei év egyik legnagyobb slágere lett, mely meghódított minden lehetséges slágerlistát.
A versenyt követően is szorgosan telik Bogi számára a szünidő: a soproni VOLT Fesztiválon találkozott „kolléganőjével”, Birdy-vel és gőzerővel dolgozik bemutatkozó albumán, miközben rengeteg fellépésén időről időre meglepődik, mennyire szereti dalait a közönség. Most, bő fél évvel a „We All” után pedig végre itt a folytatás, a „Feels So Right”, mely ismét tükrözi Bogi vidám zenei világát és pozitív személyiségét. A kislemez megjelenéshez egy különleges együttműködés is köthető: Bogi májusban az „InStyle” magazinban szerepelt és a fotók olyan csodásan sikerültek, hogy a kislemez borítója is az egyik bohém fonatos fénykép lett.
A mezítlábas – farmeros fellépéseiről is ismert énekesnő új dalához készült klip is épp ezt a felhőtlen vidámságot mutatja be: házibuli egy modern hippi tanyán, sok-sok tánc, virágok és selfie-k. Következő hírlevelünk kiemelt klip rovatában már a klipet is megmutatjuk nektek.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink