Bódy Magdi 50 – Nagy koncert a Müpában!

2021. 09. 21.

Bódy Magdi, a világszerte ismert, sikeres előadóművész ismét a Müpában koncertezik. Az MRT Gyermekkórusában kezdte pályafutását, majd a Generál-Mikrolied alapító tagja lett, később megalapította saját együttesét, a Bódy Magdi Bandet. Hosszú időn át viselhette az év énekesnője címet. Számos fesztivál díjazottja, három és fél oktávos hangterjedelme, előadásmódja, mozgáskultúrája egyedülálló. A mostani est az elmúlt ötven esztendő legemlékezetesebb dalait idézi – örökzöldeket és saját szerzeményeket egyaránt, neves, régi művészbarátok közreműködésével. A koncerten közreműködők: a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának egykori tagjai, ex-Generál-Mikrolied, Freedom együttes és a Stúdió 11 zenekar. Olyan világhíres vendégek szerepelnek még az koncerten, mint Szakcsi Lakatosa Béla – zongora, Majsai Gábor – ének, Baktai Anikó vocál, de Magdi azt is elárulta nekünk, hogy a koncerten lesznek olyan további meglepetés vendégek is, akikkel csak nagyon ritkán találkozhat mostanság a színpadon a nagyközönség, jelenlétükkel és előadásukkal tovább emelve a est értékét, szívonalát. 

„50 év eltelt… szóló karrierem… egy pillanat egy villanás volt csupán” meséli a mindig aktív aranytorkú és energikus énekesnő Bódy Magdi legújabb, eddig még lemezre soha sem kerülő rádiós slágerei aktuális album megjelenését komentálva!

Ki ne hallott volna már a rendkívüli hangú jazz-énekesnőről Body Magdiról, akit életpályája kezdetén a „magyar Suzi Quatroként” is aposztrofáltak. Ezzel is csak tehetségére és rendkívül szuggesztív színpadi munkájára utaltak méltatói a ma is méltán népszerű, és nem utolsó sorban komoly, több száz dalból álló színes életpályát maga mögött tudó művésznek.

„Hát így kezdődött 1974- ben mikor eljöttem a Generál- Mikrolied –ból, akkor felénekelhettem az első rádiós felvételemet! Nagyon boldog voltam, bár a dal nem igazán az én bluesos, funkys stilusom volt, de mondták, hogy ezt kötelező felénekelni, mert különben soha többet nem hivnak be a rádióba”.

Bódy Magdi, akivel hamarosan élőben is találkozhatnak egy nagyszabású MÜPA koncert keretében mindazok, akik szeretik manapság is a minőséget, a vidámságot és az igényes slágereket, akár még így ötven év távlatában is. És, ha szóló karrierje kezdetén szerencséje volt a rádiófelvételekkel Magdinak a hetvenes évek közepén, akkor szerencséseknek mondhatjuk most mi is magunkat, akiknek módjában áll végighallgatni egy olyan nem mindennapi koncerten ahol dalaival nem csak, hogy kellemes kikapcsolódást nyújt ezekben a meglehetősen nehéz, vészterhes időkben, de bezártság érzetünket is oldani képes egy olyan korba és álomvilágba repítve hallgatóságát, amikor még zenésznek, illetve művésznek lenni valamiféle küldetés és felelősség volt!

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 11. 28.
Mintha megtörtént volna a generációs váltás a magyar jazzben. Új, magabiztos nemzedék jött, tisztelik a hagyományokat, de nem tartják be a stílusok közötti határokat. Egyik képviselőjük Orbay Lilla
2024. 04. 12.
Csordás Gábor zongorista az eddigi legnagyobb magyar érintettségű ázsiai jazz-turnéra indul, április 15-27 között Kínában és Japánban összesen kilenc koncerten lép fel.
2024. 04. 02.
A Hub for the Exchange of Music Innovation (HEMI) 10 közép- és délkelet-európai zenei szervezet kezdeményezése, amelyet az Európai Unió Kreatív Európa Programja társfinanszíroz 5 évre.
2024. 04. 02.
Megjelent az új Besh o droM lemez, amelyen a már megszokott balkáni virtuóz dalok mellett gypsy swinget hallunk eszperantó énekkel, marokkói dallamokat és egy Bródy János feldolgozást. Mindezt még rockosabban és nagyon beshodromosan.
2024. 03. 31.
A Konyha zenekar több szerzeménye kelt már önálló életre és lett kapaszkodó emberek életében, a legnagyobb ilyen jellegű utat a Fábián Juli emlékére írt "Földrevaló" című daluk járta be.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink