Beton.Hofi bevallotta: annak idején belógott a Szigetre

2024. 07. 23.

Beton.Hofi augusztus 9-én a Szigeten ad – minden bizonnyal feledhetetlen – koncertet. A korosztályának egyik leghitelesebb előadója nem először lép fel a Szigeten, de ezúttal a Nagyszínpadra készül, egy oda álmodott, egyedi produkcióval. És sokszor volt már vendég is a fesztiválon. Saját bevallása szerint egyszer hamisított jeggyel is bejutott. A mostani koncertjével utólag elnézést is kér ezért a Sziget szervezőitől.

Schwarcz Ádám, azaz Beton.Hofi néhány éve üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei szcénába, sikere azóta is töretlen. Korosztályának egyik leghitelesebb előadója augusztus elején a Sziget Nagyszínpadára készül, ráadásul egy olyan produkcióval, ahol a Rajkó Cigányzenekar teljes, 14 fős - hegedűművészeket, csellistát, nagybőgőst és cimbalmost is felvonultató – csapatának hangszerelésében is szólalnak majd meg Beton.Hofi dalok.

“Jól fog mutatni az önéletrajzomban a SZIGET nagyszínpad” – mondta a rapper, aki bevallotta, hogy annak idején úgy lógott be a Szigetre, hogy valakinek a karszalagját sebbenzinnel leoldotta, és azt ragasztotta át a saját csuklójára. „Szeretnék ezúttal elnézést kérni a szervezőktől, hogy anno sebbenzines trükkel belógtam, most érzem magam igazán kellemetlenül emiatt, így, hogy vendégül látnak a legbecsesebb helyszínükön” – vallotta be Ádám, akinek az aznap szintén a Nagyszínpadon fellépő Stormzy-val is van terve. „Az a tervem, hogy elérhetetlennek mutatkozom a “bekkben”, így majd biztos kivívom a tiszteletét. Szurkoljatok!”  

A Sziget idei – egyik – újítása, hogy a programkínálatában és gondolatiságában összetartozó helyszíneket egy-egy tematikus zónában találjuk majd meg, így az ArtFusion Field, a különböző művészeti ágakat összefogó helyszín lesz – mások mellett - a Nagy Utcaszínház, a Tánchelyszín vagy a Cirkusz otthona, a PlayGround-on pedig játékos programokat találunk. A Sziget társadalmi üzeneteit a FutureGrounds zóna programjaiban érhetjük tetten. Nézzük, miért lesz érdemes idén ide ellátogatni a Sziget hat napja alatt! A Sziget Future Grounds zónájában tehát a társadalmi kérdéseket a fiatalok szempontjából körüljáró Think for Tomorrow, a népszerű Civil Sziget, illetve a fogyatékkal élők speciális problémáira rávilágító XS Land kapott helyet.

Think for Tomorrow - Gondolj a jövőre!

Idén immár második almalommal jelentkezik a Szigeten a Milestone Intézet szervezésében az aktuális témákat feszegető tematikus programsorozat, a Think for Tomorrow - Gondolj a jövőre!, melynek színpadán tavaly is hazai és nemzetközi sztárelőadók váltották egymást, akiknek gondolatébresztő előadásai további beszélgetésre, vitára sarkallták a szellemi kihívásokra kész szigetlakókat. A Think for Tomorrow (TfT) idén is közös gondolkodásra, véleménycserére és kreatív alkotásra hívja a Szigetre látogatókat, akik az előadások, workshopok, beszélgetések és viták mellett az adott nap témájához illeszkedő, máshol ritkán látható filmeket is megnézhetnek. Az intézet a programsorozatot olyan aktuális társadalmi kérdések köré szervezi, amelyek fontos szerepet töltenek be a mindennapi életünkben, illetve komoly kihívásokat jelenthetnek a közeljövőben is. Olyan, kifejezetten a fiatalokat foglalkoztató, sőt sokszor szorongást is okozó topikok kerülnek majd terítékre, amelyekről nem beszélünk eleget, sőt sokszor tabuként kezeljük őket. Az első napon a szórakozás és a médiatartalmak fogyasztásának összefüggéseit veszik górcső alá Think: Entertainment címmel. Másnap a Think: Sex and Society napon azt boncolgatják, hogy befolyásolja-e – és ha igen, hogyan – az intim kapcsolatainkat a társadalmi környezet és a popkultúra. Milyen kihívásokkal néz szembe az Alpha és Z generáció az ismerkedés, szexualitás és a szex területén. A pénteki, Think: Burnout nap a kiégés jelenségére fókuszál majd. A programok a munka, a párkapcsolat, vagy az élet más területein tapasztalt kiégés felismerésére, annak megelőzésére és lehetséges leküzdési mechanizmusokra adnak gyakorlati tanácsokat. A szombati Think: Apocalypse napot a klímakatasztrófa felvetette dilemmáknak szentelik itt, míg vasárnap a függőségé lesz a főszerep, a Think: Addiction napon a drog és a technológia iránti addikcióra összpontosítanak a beszélgetések. Zárásként, hétfőn a jövőről gondolkodhatnak együtt az előadókkal a szigetlakók. A Think: Future napon a jövővel foglalkozó panelbeszélgetés alapfeltevése, hogy vajon merőben új alapokra kell-e helyeznünk a gondolkodásunkat, szükségünk van-e új rendszerek kiépítésére és azok együttes működésére ahhoz, hogy egyáltalán tudjunk az emberiség jövőjéről beszélni.

Think for Tomorrow SZIGET 2023:

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink