„Bátorság, nyújtott kéz” - új album az Alvin és a Mókusoktól

2012. 10. 15.

Már az utolsó simításokat is elvégezte Magyarország első számú punk-rock bandája legújabb nagylemezén, amely „Bátorság, nyújtott kéz” címmel látott napvilágot, múlt hét szombaton, október 13-án, egy zenekari dedikálás keretében, és mától már on–line is elérhető a Dalok. hu zeneáruházban. A csapat az albumot országos turnén mutatja majd be, élőben!
- Az album első szerzeménye, a „Nézlek és nem hallok mást” fogadtatása minden tekintetben nagyon pozitív volt. Már az első nyári koncerteken is kívülről fújták a dalt. – árulta el Alvin, a zenekar frontembere. - Mindkét mű valamelyest előremutat, de nem szeretnénk bekategorizálni a lemezt, mert igen változatos lesz. Többféle érzelemhullámból építkezik. Arra törekedtünk, hogy zeneileg és szövegileg is a legigényesebb művünk legyen. – tette hozzá az énekes. Az Alvin és a Mókusok szinte mindegyik lemezére jellemző, hogy szeretik átszakítani a határokat, ez alkalommal sincs ez másként.
– Szövegeinkben előtérbe helyeztük a realizmust, ahol tehettük, kerültük a fikciót. A saját környezetünk, barátaink, munkatársaink, szeretteink és szeretett politikusaink álltak megint múzsát. – fedte fel a frontember. Az új lemez és az összes eddigi Alvin album megvehető a zenekar saját Facebook oldaláról elérhető MySongs alkalmazásból is.
- Nagyon jól sikerült a tavalyi koncertkörutunk, szinte mindenhol teltház előtt játszottunk, sőt olyan is volt, hogy nem jutott be mindenki. Idén még nagyobb technikával és még pörgősebb műsorral készülünk. – árulta el Alvin.
A turné október 5-én startolt Pécsett az Uránia moziban.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink