Az idén 20 éves "Ékszerelmére" albumot idézi meg ősszel a Quimby

2019. 09. 27.

„Legyen a gépnek halleluja” - idén 20 éves az Ékszerelmére. Az ezredfordulót és egyik legismertebb lemezét, az idén 20 éves Ékszerelmére albumot idézi meg ősszel a Quimby. A kilenc állomásos turné novemberben indul, a turné során pedig a zenekar nem csak a lemez dalait játssza végig, de az akkori partik hangulatát is visszahozza, a közönség segítségével pedig elkészíti online emlékalbumát is. Az 1999-ben megjelent lemez nemcsak a zenekar egyik legjelentősebb albuma, de egyben azt a korszakot is megidézi, amikor a pszichedelia és a partizene örvénylett mindenhonnan és húzta be a klubokba az embereket. Ez a kor pedig vitathatatlanul hatott az Ékszerelmére dalaira, mind zeneileg, mind tematikáját tekintve. Az ezredforduló, amikor elsötétült az ég a napfogyatkozás miatt, megjelenik a Red Hot Chilli Pepperstől a Californication, a Muse-tól a Showbiz, dübörög az europop, itthon DJ Palotai és a Tilos dj-i diktálják a tempót, bemutatják a mozikban a Harcosok Klubját és a Matrixot. Az ezredforduló miatt pedig egyre inkább az jár az emberek fejében, hogy mennyire uralnak bennünket a gépek, lesz-e világvége, ha a kilencvenes évek végén átfordul a mutató. Ebben a korszellemben született meg az Ékszerelmére lemez is, mellyel együtt most 20 évvel később a Quimby elhozza az akkori bulik hangulatát is. A turné állomásain Tóth Sándor szaxofonos, valamint DJ Bootsie lesz a vendégük, aki szettjével minden alkalommal gondoskodik róla, hogy a közönség ismét 1999-ben érezze magát, a koncertek után pedig ő felel a partiért is. Ekkoriban kezdte a zenei sajtó a legjobb koncertzenekarként számon tartani a Quimbyt, a klubok már megteltek a nevük hallatára és egyre nagyobb színpadok kerültek a fesztiválokon is a talpuk alá. Az Ékszerelmére albumot több hazai médium is a ’90-es évek egyik legjobb lemezének nevezte, 2000-ben pedig Fonogram-díjra is jelölték a korongot. Zeneileg is ekkora alakult ki leginkább a Quimbyre jellemző máig markáns hang, amely a lírát, a punk és a rock and roll erejét vegyíti a countryval, a pszichedeliával és a képszerű, gyakran szürreális dalszövegekkel. Ezt a világot pedig Antal Nimród véste képekkel is a fejünkbe az Androidő és a Halleluja klipjeivel. „Hol voltál az ezredfordulón?” - teszi fel a zenekar a kérdést a rajongóinak is, arra kérve őket, hogy ők is szálljanak be a múltidézésbe és ha van bármilyen, a Quimbyhez kötődő emlékük, fotójuk, tárgyuk vagy akár újság kivágásuk, osszák meg velük is az ekszerelmere20@gmail.hu címre elküldve azokat. Az Ékszerelmére 20 turné november 8-án indul Veszprémben, fellépnek Vecsésen, Szegeden, Székesfehérváron, Pécsett, Törökszentmiklóson, Zalaegerszegen és Sopronban is, a körutat pedig az A38-on zárják, december 21-én.

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink