Aranyra hangolva - A Cseh Tamás Program is csatlakozik az Arany-emlékévhez

2017. 08. 04.

A legjobban sikerült, Arany János versei nyomán készülő, „remake”-ek egy „Arany-albumon” jelennek majd meg.
A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága még az év elején különített el 50 millió forintot arra, hogy a kollégiumok az Arany János-emlékévhez kapcsolódó projekteket indíthassanak. Az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma által felvázolt „Arany-album” terv megvalósítására a Bizottság 10 millió forintot hagyott jóvá. Az elmúlt három évad Induló előadói alprogramjában résztvevő 99 formáció bevonásával megvalósuló projekt lebonyolítására a kollégium meghívásos pályázatot írt ki, amelynek beadására a Gold Record kiadót kérte fel. A kiadó feladata, hogy jövő márciusig a legjobb dalokból egy legalább 10 dalos válogatáslemezt és valamelyik dalhoz videoklipet készítsen, továbbá a bolti forgalomba is kerülő hanghordozót egy koncerten mutassa be.
Molnár Gábor, a kiadó részéről elmondta, hogy a projekt előkészületei már javában zajlanak, de augusztus végéig még várják a versek megzenésítéséhez magukban kedvet érző CSTP-s zenekarok jelentkezését.

Folyamatosan érkeznek demofelvételek, amelyek mindenképpen bizakodásra adnak okot. Jelen állás szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy – az eredeti ütemtervnek megfelelően – 2018 márciusában, a tervezett bemutató időpontjában a szélesebb nyilvánosság is megismerhesse a CSTP „Arany-lemezét”, amely, remélhetőleg nagy sikert arat majd a közönség körében – tette hozzá a Gold Record képviselője.
Az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának célja, hogy olyan színvonalú lemez szülessen, és olyan esemény jöjjön létre az Arany-emlékév kapcsán, amelyek a közreműködő zenekarok számára is komoly presztízzsel bírnak. Emellett a szervezők szeretnék az is elérni, hogy az egyre népszerűbb CSTP-s zenekarok révén minél több fiatal fedezze fel Arany János költészetét, illetve ezen keresztül a hazai könnyűzene egyik gyökerének tekinthető magyar irodalmat.

Forrás: https://www.csehtamasprogram.hu/hirek

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink