Amikor beindul a Kémia – megjelent Zséda új albuma

2016. 12. 01.

A magyar könnyűzene meghatározó női előadója 4 év után készítette el új, Kémia című stúdióalbumát. A hatodik nagylemez 15 dallal és különleges koprodukciókkal várja a közönséget, amelyek közül az „Óceán” már szeptember óta ringat minket. A Zséda (2002), Zséda-Vue (2004), Ünnep (2005), Rouge (2008), és Ötödik érzék (2012) után az új album címe Kémia. A lemez 15 vadonatúj dalt tartalmaz, az énekesnő pedig nem csak előadója, hanem producere is az elkészült korongnak. A Kémia az egyik legkiforrottabb Zséda lemez, számos műfaj képviseli magát rajta: a jazz, a blues, a soul, a pop mellett helyet kap egy kis színház is, néhány sanzon formájában. A végeredmény egy nagyon mai, modern, mainstream lemez. A Kémia számos különleges koprodukciót tartalmaz: az első, Óceáncímű dal a lemez előfutáraként jelent meg szeptemberben, és Rakonczai Viktor és Lotfi Begi szerezte. Az Óceán egy érzéki, titkokkal teli, nőies szerzemény, amelyben az óceán a nőt szimbolizálja.

Egy másik koprodukció eredménye az Úgy szeretném című dal, amelyet Demjén Ferenccel együtt adott elő az énekesnő, és amely egy teljesen új változatban került a lemezre. Ifj. Malek Miklós és édesapja, id. Malek Miklós közösen dolgozták át a dalt, amely szimfonikus zenekari kísérettel szólal meg a lemezen. A „Fosszíliák” című számot a SuperStereo zenekar írta Zsédának, és mindenkinek szól, aki ölelt már valaha annyira, hogy eltűnt számára a világ, a következő, „Szórd fényed rám! című dalt pedig a jazz zenész Balogh Tamással közösen hívta életre Zséda, és a Nemzeti Tehetség Program himnusza lett.

A megszokott magyar nyelvű dalok mellett egy francia szerzemény is helyet kap: a „Jours Sourds című dal szövegét Lackfi János írta. A sanzon a párizsi terrortámadásokkal egy időben szólalt meg először a nagyközönség előtt először, ezzel más értelmet nyert: „A Jours Sourds egy szerelmes dalnak indult, azt az érzést dolgozza fel, amikor a fejünk felett leszakad az ég egy kapcsolat végén. Az, hogy ez a kép és a dal is teljesen más értelmet nyert, hátborzongató.” – mondta Lackfi.

A lemez záróakkordjaként az Úgy szédülök én című jazzballada szólal meg, amely a többek között Sinatra és Billie Holiday által is feldolgozott „You Go To My Head” dal átírása. A dal egyszerre zárja le a lemezt és indít el egy lehetséges irányt az énekesnő karrierje számára – és valljuk be, ki ne imádna egy Zséda jazz-lemezt? A Kémia egy olyan különleges, egyedi alkotás, amely minden helyzetben kikapcsolódást nyújt a hallgatók számára, kortól, nemtől, műfajszeretettől függetlenül.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink