Álomkoncert, Török Ádám életmű est a Budapest Kongresszusi Központban

2020. 02. 25.

2020. március 11-én, a Budapest Kongresszusi Központban rendezi meg a Krokodil Rock Kft (www.krokodilrock.hu), a hazai jazz-rock műfaj úttörőjének, Török Ádámnak az életmű koncertjét. Ádám a magyar rockélet egyik „ős reprezentánsa”, 70 éves és 50 éve van a pályán. Micsoda kettős évforduló! Az első, s máig a legnagyobb mítosszal rendelkező zenekara, a Mini, újszerű hangzásával 1968-ban robbant be az akkori „beatzenei életbe”. Kezdetben a pályája csúcsán levő Illés együttes előzenekaraként játszottak, majd jöttek az önálló fellépések és a későbbiekben közös „bulik” az LGT-vel.

Három „kultikus” játszó helyük volt ebben az időszakban. Önálló klub a Bem Rakparton, koncertek az Ifjúsági Parkban és alapítóként a legendás Tabán Fesztiválokon. Pályája során, több mint kilencezer előadása volt szerte a világban. Külföldön elsősorban Svájcban, Lengyelországban, de jelen volt az USA, Kanada, Ausztria és Olaszország színpadain is. Világhírű zenészekkel játszott együtt: B.B. King, Billy Cobham, Tom Beck, B. Pilleri. 30 különböző, magas színvonalú LP, CD és DVD jelent meg tőle alkotói munkássága alatt. Legsikeresebb dalai, A Gőzhajó, a Vissza a Városba, a Kereszteslovag, beírták nevüket a magyar rocktörténet legkiemelkedőbb számai közé.

Bartók lemeze mind a széleskörű szakma, mind a zeneértő közönség által nyitott fülekre talált. 2004-ben Kereszteslovag című számát beválasztják a világ 1000 legjobb dala közé és ott 4. helyezést ért el. 2016-ban az amerikai zenész szakszervezet a világ 12. legjobb rockfuvolásának ismeri el. Magyarországon is jutalmazzák kimagasló zenei pályáját. Többek közt:

1991-ben Emerton díj
1999-ben Budapestért díj
2015-ben Budavárért Emlékérem
2017-ben Magyar Érdemrend Lovagkereszt.

Mostani, Kongresszusi Központos koncertjén vendégei az „Ős” és a jelenlegi Mini zenekar tagjai, többek közt: Papp Gyula, Németh Alajos, Németh Károly, valamint Tátrai Tibor Charlie és Kézdy Luca (hegedű).

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 02. 23.
A Jazzfest Budapest pályázatot hirdet fiatal jazz-zenekarok számára a 2026-os fesztivál keretében történő bemutatkozási lehetőség elnyerésére.
2026. 02. 09.
Molnár Tamás Artisjus, Fonogram és Petőfi Zenei Díjas énekes, dalszerző, az egykori Anti Fitness Club és JETLAG zenekarok alapítója több mint két évtizede van jelen a színpadon...
2026. 02. 09.
AKC Misi két évnyi csendet tört meg „Haditerv” című dalával, mellyel nem csak azt üzeni, hogy visszatért, hanem azt is: maradni készül. És hogy mi a haditerv a „Haditerv” után? „Szeretném, hogy minden szempontból jobb legyen a zeném.
2026. 02. 07.
Most ott tartunk, hogy a zenészek megvetéssel beszélnek az AI-ról, a nem zenészek pedig vigyorogva posztolnak AI-val készített butuska dalokat. A technológia fejlődésével a komolyabb alkotók is beépítik az AI szoftvereket az eszköztárukba...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink