A szerencse idén is az utcán hever Veszprémben

2017. 07. 13.

Július 19-én ismét hangjegyek röpködnek Veszprém légterében, hisz’ indul a hazai fesztiválpaletta egyik legkedvesebb eseménye, az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál, azaz a VUF. Nagy ugródeszka lehet ez a fesztivál a hazai pop-ipar szereplőinek hiszen tavaly például a Lóci játszik nyert Veszprémben, akik idén már a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató nyerteseként a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadán lépnek föl. „Persze nem lehet ilyen szoros összefüggést vonni, de az is igaz, hogy például Petruska pályafutása is a Utcazene Fesztiválon indult, majd a 2016-os Dal felfedezettje lett, most pedig már nálunk a zsűri tagja” – teszi hozzá némi mosollyal arcán Muraközy Péter, az OTP Bank Veszprémi Utcazene fesztivál főszervezője. A versenyben idén is a jelentkezőkből 20 zenekart/előadót választottak ki, akiket július 19-22. között Veszprém vendégül lát, és közülük 500-500 ezer forintot visz majd haza - a dicsőség mellé - egyrészt a közönség, másrészt a zsűri kiválasztottja.

A zsűriben pedig most is ott van egy nemzetközi szaktekintély, az olasz Ferrara Buskers Festival programigazgatója, Stefano Bottoni, zsűritag lesz ismét Horváth Gergely, akit a Petőfi Rádió műsorvezetőjeként ismert meg az ország, döntnök lesz a már említett Petruska András, aki 2009-ben a szakmai zsűri győztese volt. “Azóta is mindig szívesen visszatérek, figyelemmel kísérem a versenyzőket, így szívesen vállaltam idén a zsűrizést” – mondja az énekes. És természetesen a zsűriben részt vesz Muraközy Péter, a VUF megálmodója is.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink