A szerelem gyökeréig hatol OHNODY legújabb videójában

2020. 12. 14.

Hegyi Dóri, azaz OHNODY idén jelentette meg első, hétszámos, magyar nyelvű nagylemezét, ami őszinteségével elbűvöli a hallgatót, és amit több portál is az év egyik legkiemelkedőbb hazai megjelenéseként emleget. Az Egy igaz szerelem című album dalaiból válogatott legújabb live session videójába, ahol új köntösben, egészen a csontjáig lecsupaszítva mutatja be azokat.

A lemez a szerelem témáját végtelenül őszinte, törékeny módon tárja elénk, a felismeréstől, fellángolástól indulva az elmúláson át egészen az elengedésig és az újrakezdésig. A most megjelenő live session videóban pedig még inkább az érzelmek gyökeréig áshatunk le, hiszen ezek a dalok (Hideg, Dunának, Kriszta és Aranyam a vágy) eddig még nem hallott, akusztikus formában szólalnak meg, ezzel megteremtve egy elementáris, közvetlen, intim hangulatot.

Ez ágyaz meg annak a naturális légkörnek, ami a kisfilm képi világában is visszaköszön: OHNODY-t először egyedül, egy szál gitárral láthatjuk a letisztult díszletben, amiben a ridegnek tűnő fehér szín dominál, mégis egyfajta melegséget áraszt magából. OHNODY erről a következőképp mesél: “A koncepció általában úgy születik meg a fejemben, hogy elképzelem magam egy helyen, mint egy filmben - megnézem, hol vagyok, kik vagy mik vesznek körül. Gyerekkoromban egy tölgyerdő szélén volt nyaralónk, ahol meseszép éveket töltöttem. Az akusztikusan áthangszerelt dalaim valahogy ide repítettek vissza. Az ősz és a tél mindig egy nosztalgikus szakasz az életemben, a Hideg is erről a visszaemlékezős időszakról szól. Ezt a hangulatot szerettem volna megjeleníteni stúdió körülmények közt.”

A videó tehát Dóritól indul, majd a második daltól a gitárt Havai Gábor veszi át tőle, illetve szép lassan kibontakoznak az érzékien gyönyörű táncmozzanatok Dinnyés Geri tolmácsolásában. A lassan építkező, majd egyre nagyobb mozdulatok OHNODY saját érzéseit jelenítik meg.

“Kiskoromtól fogva arra vágytam, hogy tudjak táncolni, balettoztam is gyerekként, és mindig csodálattal néztem a táncos sportokat, mint a műkorcsolya vagy a szinkronúszás. Lenyűgöz, amikor valaki a testét ennyire tudatosan mozgatja, és ezzel érzéseket tud kiváltani a nézőből. Ezért dolgozom a színpadon is táncosokkal, mert ők a testükkel fogalmazzák meg azt, amit én egyelőre nem tudok kifejezni.”

A Live @ Holiday Studio Budapest című kisfilm tehát egy varázslatos és mélyrehatóan őszinte világba kalauzol el minket, ami egyszerre több érzékszervünkre is hat, és ami megmutatja OHNODY aktuális vizuális világát. Ebben az ismert koncertfotós, Bátori Gábor “Jim” (sinco) és Kovácsovics Dávid hangmérnök voltak az énekesnő segítségére.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink