A MOL Nagyon Balaton – "Jónak lenni jó!” aukción a legnagyobb közösségi festmény

2020. 12. 19.

December 20-án, a Jónak lenni jó! Műsorának egyik kiemelt tételeként lehet majd licitálni a legnagyobb balatoni festményre, amelyet a MOL Nagyon Balaton felkérésére augusztusban a fiatal képzőművész, Labrosse Dani képzőművész a STRAND Fesztivál közönségével közösen készített a Balaton partján.  A 10 x 2 méteres, 10 darabból álló mű kikiáltási ára 2 millió Ft. A bevétellel teljes egészében az Együtt az Autistákért Alapítványt támogatja a MOL Nagyon Balatont szervező VOLT Produkció.
 
Werkfilm a festmény készítéséről:
 
„A MOL Nagyon Balaton és a STRAND Fesztivál szervezőiként a kezdetek óta fontosnak tartjuk, hogy a közönségünket érzékenyítsük, fontos társadalmi kérdésekre is felhívjuk a figyelmüket. Az idei szezon a mi életünkben is rendhagyóan alakult, szinte minden fesztivál elmaradt, vagy az eredetihez képest egészen másképp valósult meg. A zamárdi STRAND Fesztivál helyett egy nyárbúcsúztató programot szerveztünk SzabadSTRAND néven. Itt a felkérésünkre Labrosse Dani, fiatal képzőművész a közönség aktív részvételével készítette el a legnagyobb balatoni festményt, amely 10 méter hosszú és 2 méter magas. Ezt az alkotást a Jónak lenni jó! keretében bocsátjuk aukcióra. Bízom benne, hogy olyan gazdára talál, aki ki is tudja állítani a hatalmas alkotást, de ennél is fontosabb, hogy minél magasabb áron kelhessen el, hiszen a teljes bevételt az Együtt az Autistákért Alapítványnak ajánljuk fel.” – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója.   
 
Az alkotómunka Zamárdiban, a Balaton partján zajlott, látványos sikerrel. Tömegével érkeztek a jelentkezők, akik részt akartak venni a hatalmas kép elkészítésében. Az alkotó előzőleg már megrajzolta a Balaton alakjára épülő kép körvonalait, amit a helyszínen együtt festett ki a közönséggel. Labrosse Dani már régóta készült egy ilyen munkára.“Hosszú ideje szerettem volna alkotni egy nagy kültéri festményt, és egy olyan installációt, amit a közönség segítségével hozok létre, szóval nagyon örültem amikor pont egy ilyen ötlettel keresett meg a MOL Nagyon Balaton. Általában a stúdióban, egyedül, bezárva szoktam dolgozni. Ehhez képest elég nagy különbség volt a szabad levegőn ennyi emberrel együttműködni. Örültem, hogy a legkülönbözőbb korosztályok és emberek vettek részt a munkában. Voltak akik többször is visszalátogattak, mert annyira élvezték, hogy hozzájárulhattak az alkotáshoz.” 


 
A hatalmas képen a Balaton kontúrjait kívülről zsongják körül a fiatal festő más képein is visszatérő színes, stilizált figurák. “A Balatonról mindig az jut eszembe, hogy mennyi különféle ember látogatja minden évben. Ezt akartam felidézni a grafikával.” - mondta Dani.
 
Labrosse Dániel “félig magyar, félig francia, teljesen koffeinfüggő” képzőművész. Kiskora óta festőnek készült, 16 évesen félbehagyta a tanulmányait és autodidakta módon tanulta meg a ma is használt technikáit. 19 évesen a londoni Tate Modern mutatta be az egyik illusztrációját, azóta számos hazai és külföldi kiállítása is volt. Szeret különféle vizuális formákat kipróbálni a festészettől az animáción át az augmented reality-ig.
 
A MOL Nagyon Balatont szervező VOLT Produkció csapata nagy várakozással tekint a december 20-i Jónak lenni jó! Eseményre. “Ebben a mindenki számára nehéz évben a legszebb karácsonyi ajándékot számunkra az jelentené, ha ezzel a felajánlással több millió forinttal segíthetnénk az Együtt az Autistákért Alapítvány fontos küldetését” - emelte ki Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció vezetője. 
 
Fotók a festmény készítéséről:    https://www.dropbox.com/sh/5ep3tris7uzwwky/AAB8cCZK6aTgkK2uP2yF-2Bsa?dl=0 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink