A legnépszerűbb hazai zenekarok és előadók dalaival mutatják be Magyarország különböző városait

2019. 08. 28.

A Margaret Island Balaton-ihlette dalával indult útjára a VOLT Produkció új projektje, a ROAD MOVIE.  „Augusztus 20-án indult útjára a ROAD MOVIE, amely szándékunk szerint egy valódi sorozatként éveken át követhető lesz majd a legnépszerűbb előadók csatornáin. Az első körben 15 szerzőt és előadót kértünk fel arra, hogy írjanak olyan dalokat, amelyekben a hozzájuk leginkább közel álló - ismert, vagy eldugott - tájak elevenednek meg. Legyen szó egy utcáról, egy térről, egy városról vagy akár egy egész régióról.

A szerzők mellett olyan rendezőkkel egyeztettünk, akik zenei téren, vagy éppen játékfilmek készítésében szereztek maguknak hírnevet. Eddig mindenki örömmel vállalta, hogy részt vesz a projektben, amelynek egyik legnagyobb erénye a hitelesség, hiszen a szerzők kivétel nélkül a saját gondolataikat, érzéseiket tolmácsolják a dalaikban.“ – mondta el Lobenwein Norbert, a ROAD MOVIE producere. Az első alkotás augusztusban debütált a Petőfi TV műsorán, a Petőfi Zenei Díj show keretében és a zenekar YouTube csatornáján. A Margaret Island dalát a Balaton ihlette, a hozzá kapcsolódó klipet pedig a hazai zenés-filmes világ egyik központi figurája, Miki357 rendezte: “Nagyon megörültünk ennek a felkérésnek, hiszen mindig is fontosnak tartottuk a helyi értékeink hangsúlyozását. Számunkra a Balaton déli régiója mindig is kultikus hely marad: itt találkoztunk először Bálinttal és Kristóffal Balatonbogláron, itt adtuk az első akusztikus koncertünket Margaret Island zenekarként Fonyódon, és a mai napig ide járunk vissza alkotótáborozni a zenekarral.
Ráadásul ez a felkérés tökéletesen beleillett az idei zenekari évünkbe is, mivel idén az 5. szülinapunk alkalmából a ‘Legszebb színek’ elnevezésű turnénk keretein belül épp az ország különleges tájait járjuk be a közönségünkkel együtt, mesés környezetben, világörökségi helyszíneken adunk áthangszerelt koncerteket.” - mesélte Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője.

A ROAD MOVIE együttműködő partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség. A klipek mellett riport- és werkfilm is készül, amelyeket az előadók csatornáin és tv-ben is láthat majd a közönség. Ezekben mesélnek az előadók arról, hogy mit jelent nekik a dalukat ihlető hely. A hamarosan látható kisfilmet Könyves Dina szerkeszti, a műsorvezetői-riporteri szerepet pedig Tilla vállalta. A Margaret Island klipjét még az idei évben több követi: javában zajlanak az előkészületek többek között a Cloud9+, Rúzsa Magdi vagy éppen a Bagossy Brothers Company készülő dalairól-klipjeiről, amelyek más-más tájakra kalauzolják a rajongókat.

Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/legnepszerubb-hazai-zenekarok-es-eloadok-dalaival-mutatjak-be-magyarorszag-kulonbozo-varosait/ 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink